A Mércén a közelmúltban megjelent, (saját bevallása szerint) ökofasisztákról szóló írás feltételezhető jószándéka ellenére, egymáshoz nem kapcsolódó jelenségek összemosásával, létező és releváns összefüggések tagadásával, logikai bukfencekkel és ezekből fakadó téves következtetésekkel véleményem szerint nem jó irányba tereli az ökológiai válságról folyó diskurzust. A publicisztikára vonatkozó részletes kritikám következik.
A bevándorlástól a náci ideológiáig a népesedés kapcsán
Az írás egyik fő vonulata és egyben lényeges tévedése, hogy összemossa a népességrobbanás (az emberi populáció szédítő ütemű növekedése) és az ökológiai válság közötti összefüggést a bevándorlás-problematika, a rasszizmus, sőt a náci ideológia kérdéseivel. Valószínűleg létezik az a nagyon szűk szubkultúra, ahol a kettő összeér, viszont az utóbbiak tipikusan egész más tőről fakadnak, mint az előbbi. A bevándorlás (egyébként valós és nem elhanyagolható mértékű) problémájával foglalkozók, a rasszisták, és a náci ideológiát magukénak vallók (ezek persze más-más csoportok, bizonyos átfedésekkel) kultúrák találkozásáról, összeütközéséről, szélsőséges esetben civilizációk harcáról beszélnek, erre fűzik fel álláspontjukat, ideológiájukat, és legfeljebb marginálisan foglalkoznak az ökológiai válság kérdéseivel. A "nagy népességcsereként" hivatkozott elmélet vallói sem a természeti rendszer felborulását vizionáljak a bevándorlás kapcsán, hanem a kultúránk eltiprását, ahogy Orbán Viktor sem arról elmélkedett Tusványoson, hogy mi a népesség szerepe az ökológiai válságban, hanem arról, hogy mi lesz az európai "fajjal" (értsd jóhiszeműen: kultúrával), illetve a magyarsággal, ha sok százezer, vagy millió iszlám vallású ember érkezik a kontinensre. (Sőt, a magyar miniszterelnök azt is találta mondani egy rádióinterjú alkalmával, hogy "megdöbbentő számára, hogy egyesek szembeállítják a gyermekszületést a környezetvédelemmel". Mintha annak, hogy hányan élünk ezen a bolygón, semmi köze nem lenne ahhoz, hogy mi történik az ökoszisztémával.) Mindez az összemosás azért visz borzasztóan félre, mert azokat, akik jogosan (lásd alább) aggódnak a népesség alakulása miatt a környezeti problémák kapcsán, automatikusan olyan, több szempontból elítélhető csoportokba tartozónak sejteti, amikhez egyébként jó eséllyel semmi közük nincsen. Másként fogalmazva: nyugodtan lehet aggódni a népesedési tendenciák miatt a nélkül, hogy valaki a bevándorlókat vagy a bevándorlást okolná a természetpusztításért, hogy rasszista lenne, esetleg náci ideológiát vallana magáénak.
A népesedés szerepéről
A cikk szerzője elköveti azokat a tipikus logikai/gondolati hibákat, amelyek rendre előkerülnek, amikor a népesség szerepét próbáljuk értelmezni az ökológiai válsággal kapcsolatban (ami ugye nem azonosan egyenlő a klímaváltozással, hiszen ez utóbbi csupán egy eleme az előbbinek, ami ezen kívül magában foglal számos más problémát is a bidiverzitás csökkenésétől kezdve a különböző típusú szennyezéseken át az élőhelyek drasztikus átalakításáig).
Hogy a népesedést, mint tényezőt korrekt módon be tudjuk illeszteni a környezeti válsággal kapcsolatos gondolati struktúránkba, érdemes a humánökológia tudományát segítségül hívni, illetve annak egyik legalapvetőbb összefüggését, az ún. IPAT-formulát. Ez a formula hivatott azonosítani az emberiség bolygóra nehezedő környezetterhelésének fő tényezőit, illetve leírni azok egymáshoz való viszonyát, összefüggését. I = P x A x T, ami kifejtve és magyarra fordítva (valamint kissé leegyszerűsítve) annyit jelent, hogy az emberiség összes környezetterhelése (Impact) megegyezik a lélekszám (Population), a fejenkénti fogyasztás (Affluence) és az egységnyi fogyasztásra eső környezetterhelés (egyszerűbben fogalmazva a "technológiai" tényező, vagyis T, mint "Technology") szorzatával.
Ebből az alapvető és könnyen belátható összefüggésből sokminden következik, ami egyúttal egy halom kérdést és állítást érvénytelenít, valamint tisztáz, ami a kritizált írásban megjelenik. Például "túlnépesedésről" önmagában ugyanúgy nem lehet beszélni, mint "túlfogyasztásról", hiszen ezek, mint tényezők, mindig együtt hatva (a képletben összeszorozva) befolyásolják a környezetterhelés mértékét, egyik sem önmagában. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy mindkét tényező jelentősen hozzájárul a végeredményhez, vagyis nagyon is számítanak, egyik sem elhanyagolható (szóval komolyan venni őket nem "mítosz"). Ha adott technológia és fejenkénti fogyasztás mellett a népesség kétszeresére nő, akkor a teljes környezetterhelés is duplázódik, ha pedig hétszeresére, akkor hétszereződik. Ugyanez igaz a fejenkénti fogyasztásra a technológia és a népesség lefixálása mellett. A valóságban persze a tényezők egyike sem fix, mindegyik folyamatosan változik, és egymásra is hatnak, de ettől még az összefüggés fennáll.
Mi következik még a fenti formulából? Például az, hogy fölösleges és félrevezető olyan mondatokkal dobálózni, hogy "a fogyasztással van a baj", vagy hogy a "népesség a probléma", hiszen ezek (ahogy már írtam) mindig együtt számítanak. Túl lehet terhelni, el lehet pusztítani az ökológiai rendszert sokféle kombinációban: alacsony népesség mellett, hatalmas fejenkénti fogyasztással; magas népesség mellett alacsony fogyasztással, de pazarló technológiákkal; magas népesség és magas fejenkénti fogyasztás mellett még szuperhatékony technológiák használatával is; és még sorolhatnám.
Malthus tévedése
Thomas Malthus a hivatkozott tanulmányában tudtommal egyáltalán nem beszélt "bizonyos társadalmi csoportok terjeszkedéséről". Elemzése az akkoriban tapasztalható népesedései és élelemtermelési tendenciákat alapul véve arra a következtetésre jutott, hogy mivel az előbb nagyobb ütemben növekszik, mint az utóbbi, ezért hamarosan nem fogják tudni ellátni az emberiséget megfelelő mennyiségű élelemmel, vagyis súlyos éhínség fenyeget a nem túl távoli jövőben. Egyszerűen meghosszabbította a korabeli tendenciákat és levont bizonyos következtetéseket
Tévedése abban állt, hogy nem számolt például a 20. század fosszilis energiára, nagymértékű gépesítésre, kémiai növényvédelemre és műtrágyákra alapozott mezőgazdaságával (az ún. "zöld forradalommal"), amely akkor még elképzelhetetlen hozamnövekedéseket eredményezett. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a népességnövekedés (amelynek üteme a Malthus-jóslat szerint alakult sokáig) által is okozott problémákat teljes egészében megoldottuk volna. Az éhezést sikerült viszonylag alacsony szinten tartanunk, de ennek komoly ára volt az ökológiai rendszer szempontjából. A modern mezőgazdaság pusztító hatása az ökoszisztémára a természetes élőhelyek átalakítása, a talaj kizsigerelése, a vizek elszennyezése, az üvegházhatás gázok kibocsátása és még sok más "fejlemény" révén minden korábbinál nagyobb méreteket öltött és ölt a mai napig. Szóval a totálisan leamortizálódó természeti rendszereket (és az aggódó szemüket ezeken tartókat) kevéssé vigasztalja, hogy a lassan 8 milliárdos globális népességből "csupán" néhány százmillióan éheznek. Hogy közben igaz-e, hogy "az emberiség nagy része sokkal jobban is él", az pedig egy külön vitát érdemelne, ugyanis az ennek mérésére rendszeresített mérőszámok (pl.: GDP) számomra nem igazán meggyőzőek
Szegények VS. gazdagok országok: ki a felelős?
A humánökológia fenti alapösszefüggése arra is alkalmas, hogy a segítségével felülbíráljuk azt a gondolkodásbéli hajlamunkat, miszerint minden probléma hátterében egy darab végső okot akarunk találni. Ez egy praktikusan sok esetben hasznos gondolkodási séma, viszont komplex rendszerek megértésében (márpedig az ökológiai válság ilyen) éppenhogy akadályoz bennünket. Azon egyszerű oknál fogva, hogy itt a jelenségeknek tipikusan számos oka van egyidejűleg. Persze a tényezőket lehet és kell is súlyozni (az észszerűség keretein belül), de azok egyikének vagy másikának szerepét eltagadni hibás következtetésekhez vezet.
Sok ember, kis fejenkénti fogyasztással ugyanúgy lehet drasztikus hatással az élővilág emberen kívüli részére, mint viszonylag kevés ember extrém nagy fejenkénti fogyasztással. Nem kell tehát egyet választani a népesedés és a fejenkénti fogyasztás tényezői közül: mindkettő hat. Azt a tipikus szembeállítást (és a belőle fakadó végtelen, meddő vitákat), hogy vajon a magas fejenkénti fogyasztással bíró országok (pl.: USA) vagy az alacsony fejenkénti fogyasztású, de jelentősen népesebb, illetve sűrűbb népességű országok (pl.: India) felelősek nagyobb mértékben az ökológiai problémákért, egy (a mainstream-hez képest) alternatív megközelítés mentén lehet feloldani.
Ez az alternatív megközelítés abból indul ki, hogy meg lehet becsülni, hogy egy ország határain belül egy bizonyos idő alatt mennyi természeti erőforrás áll rendelkezésre megújuló módon (ezt hívjuk biokapacitásnak), amit össze lehet vetni az adott ország lakói által ugyanezen idő alatt elfogyasztott erőforrásokkal (az adott társadalom teljes ökológiai lábnyomával). A kettő aránya mutatja, hogy a fenntartható szinten belül, vagy kívül van-e az adott ország, illetve hogy mennyivel. Ennek a módszernek nagy előnye, hogy összhangban van az IPAT-formulával olyan értelemben, hogy az abban szereplő mindhárom fő tényezőt figyelembe véve von mérleget. Vagyis implicit módon (nagyon helyesen) nem csupán a fejenkénti fogyasztás mértékét, hanem pl. a gyermekvállalást is döntésnek ismeri el, hiszen végülis mindkettő az adott társadalmon, annak tagjain múlik, és mindkettő befolyásolja a végeredményt, vagyis a környezetterhelés mértékét.
Ezen biokapacitás-alapú becslésekre találunk nyilvános adatokat, amikben meglepő eredményekre bukkanhatunk. Például 2018-as (az elérhető legfrissebb) adatok szerint Sri Lanka és Magyarország összehasonlításában a következőket látjuk: Sri Lanka több, mint 3-szoros népsűrűség, de kevesebb, mint feleakkora fejenkénti ökolábnyom mellett körülbelül ugyanolyan mértékben fogyasztja túl a saját határain belül rendelkezésre álló erőforrásokat, mint hazánk. India a meglehetősen alacsony fejenkénti ökolábnyom mellett is túlhasználja az erőforrásait, szemben Svédországgal, amely annak ellenére sem, hogy a fejenkénti ökológiai lábnyom az esetében több, mint 5-szöröse az indiainak. India népsűrűsége ugyanis több, mint 18-szor (!) nagyobb, mint Svédországé.
Megjegyzem, hogy ez a megközelítés azzal együtt érvényes és logikus, hogy egy adott ország állampolgárai nyilvánvalóan nem csupán a saját országuk határain belül található erőforrásokat használják fel. Egy végletesen összefonódó globális gazdasági rendszerben az országok lakói tipikusan számos más ország nyersanyagait, energiaforrásait felhasználják, ami fordítva is igaz: minden ország erőforrásaiból mások is használnak, nem csak az adott ország lakossága. Az adott országra vonatkozó biokapacitás csupán a viszonyítási alapot szolgáltatja.
Fogyasztók/emberek VS. nagytőke: ki a felelős?
De a felelősség egyoldalú megállapítására tett törekvés nem csupán a(z anyagi értelemben) szegény és gazdag országok relációjában vezet hamis dilemmához, hanem az emberek/fogyasztók és a nagytőke viszonylatában is. Ugyanis hiába mond valaki akár megalapozott számokat arról, hogy egy-egy multicég közvetlenül mekkora kibocsátást/szennyezést generál, teljesen mesterséges és félrevezető egy ilyen gazdasági szereplőt kiragadni abból az összefüggésrendszerből (értsd: piacgazdaság), ahol működik, és aminek a fogyasztók ugyanolyan részei és működtetői, mint ő maga. Könnyen belátható, hogy egyik termelő gazdasági szereplő sem passzióból, vagy önmagának állít elő termékeket (sőt, állítja elő ezeket úgy, ahogy), hanem azért teszi mindezt, mert van, aki azt a terméket megvásárolja. Persze árnyalja a képet az igények mesterséges gerjesztése (ami szintén alapvető jellemzője a piacgazdaságnak), de akárhogy nézzük, a fogyasztó döntései nélkül mégsem jön létre az a termelés, ami a szennyezést is okozza. Jogos tehát az egész problémát a termelő szereplőnek a nyakába varrni? Nyilvánvalóan nem. A fogyasztókat persze manipulálják a reklámok, de általában nem kényszeríti őket senki egy adott termék megvásárlására, hanem önszántukból teszik ezt.
Vegyük példának az autózást, és az ahhoz kapcsolódó üzemanyagfogyasztást (tekintsük most csak a robbanómotoros autókat). Globálisan több milliárd ember használ személyautót. Ők ezeket megvásárolták, és használják is, továbbá nagyon nagy részük úgy gondolja, hogy erre neki nagy szüksége van, nem szeretne nélküle élni. Az autózáshoz pedig üzemanyag kell, több milliárd autóhoz pedig nagyon-nagyon sok üzemanyag. Na most ezen példa mentén, ha ragaszkodunk a olajcégek kizárólagos, vagy legalábbis döntő felelősségéhez (amit a kritizált cikk sugall), hogyan képzeljük el a kívánt irányú változást? Ezeket az autókat nem lehet kőolaj nélkül működtetni. Akármilyen cég, akármilyen etikus módon termeli ki azt a kőolajat, az az autókban elégetve üvegházhatású gázokat fog a légkörbe juttatni. Hogy tud tehát önmagában egy olajcég klímatudatosan működni ebben a helyzetben? Nyilván van egy csomó példa, hogy ezek a cégek hogyan élnek vissza a pozíciójukkal, de ez csak minimálisan érinti a a folyamat lényegét. A fogyasztók azokba az autókba üzemanyagot akarnak. Azt pedig nem feltételezhetjük reálisan, hogy azt senki nem fogja kitermelni ekkora keresleti nyomás mellett, ha amúgy a föld alatt rendelkezésre áll.
A fogyasztók és a nagytőke felelősségét tehát kár ilyen módon szembeállítani, hiszen mindkettő működése alapvetően szükséges ahhoz, hogy a problematizált végeredményt produkálja.
Logikai bukfencek és félreértések a cikkben
"a túlnépesedés mítosza"; "Az üzenet: az emberek nagy része felesleges, a civilizáció csak a népesség jelentős csökkenésével menthető meg."
Ahogy kifejtettem, a "túlnépesedés" önmagában nem értelmezhető, viszont a népességszám valóban az egyik fő tényező az ökológiai válság kapcsán. Aki ezt komolyan veszi, és például támogatja az olyan közvetett, szelíd módszereket a népességnövekedés mérséklésére, mint amilyen a családtervezés elősegítése, az nem jelenti, hogy azt gondolná, hogy az "emberek nagy része felesleges". De azt jogosan gondolhatja, hogy a kevesebb, mint száz év alatt négyszeresére nőtt globális népesség hatalmas nyomás az ökoszisztémára; hogy minden szelíd módszert be kell vetnünk, hogy ezt a növekedést lelassítsuk; illetve hosszabb távon az is üdvözítő lenne, ha csökkenne a globális népesség. Miért tűnik tragédiának, ha arra gondolunk, hogy "csupán" a gyermekvállalások mérséklésével egyszer mondjuk 5 milliárdra csökken a globális népesség? 5 milliárd ember kevés erre a bolygóra? 1987-ben, amikor 5 milliárdra nőtt az emberi népesség, az akkor élő emberek szenvedtek amiatt, hogy még nincsenek 8 milliárdan?
"A legtöbb tanulmány azonban azt mutatja, hogy a világ országainak nagy részében a népességnövekedés üteme éppen hogy stagnál, vagy csökkenőben van, tehát a „túlnépesedés” mégsem következik be."
Csak ismételni tudom, hogy "túlnépesedés" önmagában nem értelmezhető. A fenti mondat első fele ráadásul nem indokolja, amit a második fele szerintem jelenteni akar. Hogy a "népességnövekedés üteme stagnál, vagy csökkenőben van", az azt jelenti, hogy a növekedés tovább folytatódik, csak egy kicsit lassabban. Egy eddig is döbbenetes gyorsasággal pusztított ökoszisztémát látva nem úgy tűnik, hogy ez egy megnyugtató, kielégítő tendencia. Az ökológiai válság, mint tünetegyüttes már régen zajlik, vagyis bekövetkezett, mégha nem is "túlnépesedésként" érdemes hivatkozni az okaira. A nulladik kívánatos eredmény lenne, ha sikerülne megállítani a globális népességnövekedést (amitől még mindig nagyon messze vagyunk), de önmagában még ez sem garantálna semmit az ökológiai rendszer jövőjét illetően. Egyfajta előfeltétele lenne annak, hogy bármi esélyünk legyen megóvni azt a totális degradációtól.
Az "antropocén kor" kifejezés a szerző feltételezéseivel elletétben pusztán annak a megállapítását jelenti, hogy az emberiség működése mára a korábbi földtörténeti korokhoz mérhető változásokat eredményezett a földi ökoszisztéma állapotára nézve. Lehet arról beszélni, hogy ez túlzás-e vagy sem, viszont az biztos, hogy a kifejezés használatával önmagában senki nem állítja, hogy ez egyformán köszönhető minden egyes embernek, sem azt, hogy "természetéből adódóan minden ember terjeszkedő és versengő túlélési stratégiát folytat". Az viszont terjeszkedő és versengő hajlamok feltételezésétől függetlenül kijelenthető, hogy minden embernek élettérre és erőforrásokra van szüksége az élete fenntartása érdekében. 8 milliárd ember esetében pedig ez az élettér-szükséglet borzasztóan sok (a jelen életvitelünk mellett különösen), ahogy azt EZ az ábra is kiválóan szemlélteti.
Konklúzió az ökofasizmus és a népesedés kapcsolatáról
A kritizált írás szerzője minden bizonnyal létező jelenségekről beszél, amikor ökológiai alapon elkövetett tömeggyilkosságokkal szól, vagy amikor a migrációt a környezeti válság okaként feltüntető emberek szubkultúráját emlegeti. A probléma viszont azzal van, hogy egyrészt ezen szélsőséges (és vélhetőleg elenyésző kisebbség által vallott) nézetek alapján próbálja bagatellizálni a népesség, mint tényező jelentőségét az ökológiai problémák kapcsán, valamint azt sugallja, mintha a népességrobbanás miatti aggódás, annak problematizálása szükségszerűen vezetne szélsőséges és destruktív ideológiákhoz. Mindez pedig nem tesz jót a környezeti válsággal kapcsolatos diskurzusnak és a problémák okai helyes feltárásának.
Ajánlott írások:
- A Partizán tévedései a népesedés és a klímaváltozás összefüggéseinek elemzésében:
https://btortenetek.blog.hu/2021/05/31/a_partizan_tevedesei_a_nepesedes_es_a_klimavaltozas_osszefuggeseinek_elemzeseben - A lassuló robbanás: népesedés - alapfogalmak, tendenciák
https://btortenetek.blog.hu/2021/12/16/_regeneracio_nepesedes_i - A népesség szerepe a környezeti válságban és kapcsolódó tévhitek:
https://btortenetek.blog.hu/2021/12/17/_regeneracio_nepesedes_ii - Megoldások a népesedés visszafogására, ellenvetések és jó példák:
https://btortenetek.blog.hu/2021/08/29/_regeneracio_nepesedes_iii
