[Ez az írás a ReGeneráció csapata népesedéssel foglalkozó sorozatának harmadik, befejező része. Az első két rész videó formájában ITT és ITT nézhető meg.]
A népesedéssel foglalkozó sorozatunk előző részében a népességszám és a környezetre irányuló terhelés közti összefüggések mellett a népesedéssel kapcsolatos tévhiteket tárgyaltuk. A népesedés témáját lezáró jelen bejegyzés pedig a népességrobbanás jelentőségének megvilágításán túl szól majd a lehetséges megoldási, mérséklési lehetőségekről, bizonyos aggályokról ezek kapcsán, valamint felvillant néhány kevéssé ismert, de reménykeltő példát is.
A földi ökoszisztéma, vagyis az élővilág degradációját a természetes élőhelyek felszámolásától kezdve, a különböző típusú szennyezéseken át a klímaváltozásig ez az írás nem hivatott részletesen bemutatni. A tendencia és az aktuális állapot, vagyis az ökológiai válság mértéke számos forrásból, számszerűsíthető, egzakt adatok alapján jól megítélhető. A folyamat viszonylag könnyen fogyasztható áttekintéséhez ajánljuk a 2009-es Otthonunk, illetve a 2020-as Egy élet a bolygónkon című filmeket. De nézzük most a népesség jelentőségét mindebben.
Ha visszamegyünk csupán 100 évet a történelemben, akkor elmondhatjuk, hogy egészen odáig, az emberiség történetének több százezer éve alatt sohasem volt még csak negyedannyi sem a Föld népessége, mint ma. Ahogy az előző részben levezettük, a népességszám nem önmagában oka a környezeti válságnak, hanem az IPAT-formulában szereplő másik két tényezővel együtt hatva. Ebből persze a másik irányból közelítve az is következik, hogy a népességszám a környezetterhelés három fő tényezőjének egyikeként minden globális problémára nagyon nagy hatással van.
A "zöld forradalom"-ra és Gandhi-ra hivatkozás
A "zöld forradalom" a 20. század második felében lezajlott radikális változás a mezőgazdasági termelés terén. Alapvetően az iparszerű, gépesített, kemizált mezőgazdaság elterjedését jelenti, ami többek között az élelmiszertermelés volumenének ugrásszerű emelkedését eredményezte.
A környezeti válság szempontjából félrevezető azzal érvelni, hogy lám-lám a "zöld forradalom" révén milyen sok ember számára vagyunk képesek élelmiszert termelni. Ugyanis ez csak az ember nagyon szűk életben maradási szempontjait tekintő érv, ami minden mást figyelmen kívül hagy. Hogy 7-8 milliárd ember számára termelünk élelmet, az az ökológiai rendszer nagyon súlyos degradációjával jár, hiszen ehhez a természetes élőhelyek nagyon nagy részét kell kisajátítanunk, és radikálisan átalakítanunk. Ráadásul mindez rengeteg szennyezéssel jár azokon a területeken is, amelyek még nincsenek bevonva a mezőgazdaságba, illetve jelentős mértékben hozzájárul a klímaváltozáshoz, természetesen a többi emberi tevékenységgel együtt.
Mahatma Gandhit idézni a helyzet súlyosságát és a népesség jelentőségét illetően szintén félrevezető. Az indiai függetlenségi harc szellemi atyja a 20. század első felében mondhatta:
"A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát."
Gandhi viszont egyrészt minden elismerendő eredménye és bölcsessége mellett nem volt humánökológus, másrészt a halála óta India népessége nagyjából négyszeresére, a Földé pedig háromszorosára nőtt. Szóval még ha fel is tennénk, hogy igaza volt, amikor ezt állította, a szavai akkor sem lennének automatikusan érvényesek a mai állapotokra.
Közvetett, szelíd módszerek, és a bennük rejlő potenciál
Az élelmiszertermelés volumenének növelése vagy a mértékletesség biztosan nem elegendőek önmagukban az ökológiai válságból való kilábalásra. A népességgel mindenképpen foglalkozni kell, de a jó hír az, hogy ebben a méltatlanul elhanyagolt tényezőben hatalmas potenciál rejlik. Ahogy az előző részben, a tévhitek leleplezésénél említettük, a népességnövekedés visszafogása és visszafordítása semmiféle erőszakos cselekedetet, vagy emberekre kényszerített durva, életidegen szabályozást nem igényel. Kipróbált, kultúrától függetlenül kiválóan működő, közvetett, szelíd módszereink vannak a tudatos családtervezés elősegítésére, amelyek a tapasztalatok szerint mindig maguk után vonják az átlagos gyerekszám, vagyis a termékenységi ráta csökkenését.
A családtervezés elősegítése a fogamzásgátlási módszerek elérhetővé tételét, a családtervezéshez szükséges ismeretek átadását, az ezirányú tudatosság növelését, a családoknak, de azon belül is elsősorban a nőknek való egészségügyi és mentálhigiénés segítségnyújtást jelenti. A legtöbb, gyorsan népesedő országban az a helyzet, hogy ha a nőknek lenne lehetősége eldönteni, hogy hány gyermeket hozzanak a világra, akkor az jóval kevesebb lenne, mint amennyinek valójában életet adnak. Ezért ha megteremtődnek a nőknek a saját testük fölött való rendelkezés jogi és praktikus lehetőségei, akkor mindez ezekben az országokban a termékenységi ráta erős visszaesését eredményezi. Az oktatás fejlesztése pedig úgy járul hozzá közvetetten ugyanehhez, hogy azok a gyerekek, akiknek van lehetőség iskolába járni és minél tovább tanulni, azoknak statisztikailag kimutatható módon átlagosan később lesz saját családjuk, és összességében kevesebb gyermekük születik. Nagyjából így működnek tehát ezek a dolgok: semmi erőszak, csupán diverz és együttműködő segítségnyújtás. Egyik országnak sem kell megszabni, hogy mit csináljon. A gyorsan népesedő országok többségében vannak olyan politikusok, akik tisztában vannak vele, hogy a további népesedés milyen problémákkal jár. A nyugati országoknak csupán segíteni kellene őket szakértelemmel, eszközökkel és anyagilag, hogy a működő módszereket elkezdjék használni.
2010 és 2014 közötti adatokra alapozott becslések szerint globálisan ~99 M nemkívánt terhesség jön létre évente, amiből ~32 M gyermek meg is születik. Ebben benne vannak az egyáltalán nem akart, illetve a későbbre tervezett gyerekek is. Ez ~40%-a az éves ~80 M-s népességnövekedésnek, ami nem kevés. Ha csupán ezek nagy részét meg tudnánk előzni a fenti módszerekkel, az már hatalmas lépés lenne a népességnövekedés visszafordításában. A tudatosság fejlesztése, továbbá a lehetőségek kibővítése mind az egészségügy, mind az oktatás terén pedig ezen felül csökkenthetné a születések számát.
Tipikus ellenvetések
Térjünk most rá a tipikus ellenvetésekre, amikor a népesedés visszafogásának szükségességéről, illetve lehetőségeiről van szó.
Malthus tévedése
Thomas Malthusnak, az angol klasszikus közgazdaságtan jelentős képviselőjének 1798-as, sokszor emlegetett műve, a Tanulmány a népesedés törvényéről című tömeges éhezést és nyomort prognosztizált arra alapozva, hogy míg az élelmiszertermelés volumene abban az időben legfeljebb számtani sor szerint tudott növekedni, addig a népesség mértani sor szerint, így az olló egyre jobban kinyílik, egyre több embert taszítva éhezésbe és nyomorba. Hogy ez a jóslat úgy, ahogy Malthus gondolta, nem vált valóra, tény. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a népesedéssel nincs probléma, és azt sem, hogy nem kell visszafogni és visszafordítani azt.
Malthus két dolgot nem látott előre: az egyik, hogy a népesség, a korábban tárgyalt demográfiai átmenet miatt nem fog évszázadokon át az akkor megfigyelt mértani sor szerint növekedni; a másik pedig, hogy a 20. század második felében kibontakozik a "zöld forradalom", ami az élelmiszertermelés nagymértékű növekedését eredményezi.
Ami miatt Malthus tévedése nem jó indok az ökológiai válság kapcsán, az az, hogy a jóslat csupán az emberi éhezésről és nyomorról szólt, nem az ökológiai rendszerről. Igaz, hogy a demográfiai átmenetnek és a zöld forradalomnak köszönhetően sikerült elkerülni az éhezés tömegessé válását, ennek viszont a természeti rendszerek szempontjából hatalmas ára volt: a népességnövekedés és az intenzív, kemizált mezőgazdaság jelentősen hozzájárult az élővilág nagyfokú degradációjához, így az ökológiai válság kibontakozásához.
Elfogy a nemzet?
A csökkenő népességű nyugati országokban, így hazánkban is elő szoktak jönni azok a vélemények, miszerint nem mi, hanem a harmadik világbéli országok népesednek túl, nálunk pont az a probléma, hogy csökken a népesség, ami azzal fenyeget, hogy elfogy a nemzet.
A vélemény első felével kapcsolatban az IPAT-formula elemezgetésénél láttuk, hogy a népességet önmagában nem érdemes tekinteni a környezetterhelés kapcsán, hiszen az csak a másik két tényezővel együtt értelmezhető. Ha pedig így nézzük, akkor a nyugati országok, így hazánk sem áll túlságosan jól ezen a téren. Ez alatt azt értem, hogy egyfelől nézve mi is jelentősen túlhasználjuk az országhatárokon belül rendelkezésre álló erőforrásokat, amit az országra vonatkozó becsült biokapacitás és fejenkénti átlagos ökológiai lábnyom alapján lehet megítélni. Másként tekintve a problémára: ha a Földön élő összes ember az átlag magyar fogyasztását akarja elérni, akkor arra közel sem elegendőek a bolygó megújuló módon rendelkezésre álló erőforrásai. A környezetterhelésünk szempontjából tehát szükséges a csökkentés, ami persze nem jelenti feltétlenül a népesség csökkentését, hiszen lehetne például a fejenkénti fogyasztásé is, de kétségtelenül ez is jó irányba hat.
Ha gyors ütemben csökken egy ország népessége, az természetesen, hosszabb távon nem egy pozitív tendencia, senki sem szeretné, hogy elfogyjanak nemzetünk tagjai. Viszont tragédiának tekinteni, ha a valaha volt legnagyobb létszámhoz képest csökkenés mutatkozik, egy szélsőséges álláspont, ami a végtelen növekedés fejlődésként való hibás azonosításán nyugszik, és teljességgel figyelmen kívül hagyja az ökológiai válság átfogó problematikáját, ami nem csupán a magyarok, hanem az egész emberiség és a teljes élővilág mai formájában való létezését fenyegeti. Ezért azt gondoljuk, hogy a környezet túlterheléséhez hozzájáruló országok népességfogyása egy bizonyos szinten kívánatos, és a népesség alacsonyabb szinten való stabilitását kellene megcélozni. Ha a világot népesedési versenyként fogjuk fel, annak sajnos nem lesznek győztesei, csak vesztesei.
Mi lesz a nyugdíjjal?
Amikor felmerül, hogy egy ország népessége esetleg csökkenni kezd, tipikusan elő szokott kerülni a nyugdíjak finanszírozásának kérdése egy ún. elöregedő társadalomban. Ez valóban fontos kérdés, mégis azt gondoljuk, hogy eltörpül azok mellett a súlyos problémák mellett, amit a környezeti válság következményei jelentenek. A nyugdíjproblémát lehet kezelni a gazdaság kifehérítésével, az aktív dolgozók nagyobb hozzájárulásával, a nyugdíjkorhatár emelésével vagy akár a magasabb nyugdíjak valamilyen mértékű csökkentésével. Ezek egy része bár népszerűtlen intézkedés, de tragédiát nem jelentenek. Ellenben a hatodik nagy fajkihalási hullám, amit jelenleg az emberiség okoz, a könnyen kezelhetetlenné váló klímaváltozás, vagy pl. az ún. ökoszisztéma szolgáltatások által az életünket lehetővé tevő ökológiai rendszer esetleges összeomlása nem ilyen könnyen orvosolható problémák. Továbbá a nyugdíj-finanszírozási nehézség leginkább gyorsan fogyó népesség esetén jelentkezik. Egy moderáltan csökkenő népességű országban a helyzet abszolút kezelhető, hiszen nincs olyan nagy különbség az aktív dolgozók és a nyugdíjas korúak száma között.
Világvallások és népesedés
Mielőtt rátérnénk bizonyos országok példájára a népesség-visszafogás kapcsán, érdemes szót ejtenünk a világvallások és a népesedés kapcsolatáról. A nagy világvallások által képviselt vagy közvetített értékrendekben és az azokon alapuló kulturális hagyományokban a nagy család, a sok utód egy családban tipikusan értékként jelenik meg, ahogy a gyerekszületést gyakran Isten ajándékának tekintik. Emiatt a vallási szabályok, bár egyre lazábbak ilyen szempontból, még mindig nehezen engedik meg a hívőknek a tudatos családtervezést, illetve a fogamzásgátlás legtöbb módozatát. Ezen vallások ugyanakkor azon igyekeznek, hogy csökkentsék az emberek szenvedését, és hozzásegítsék őket a boldogsághoz, a boldoguláshoz. Meglátásunk szerint azonban fontos lenne felismerni, hogy a nagy család propagálása és ez utóbbi cél között a világ mai állapotában egyre súlyosabb ellentét feszül. Ugyanis a földi élettér véges, a természeti erőforrások végesek, és az élőlények - ha tetszik, ha nem - csak egymás rovására, egymás életterének visszaszorításával tudnak sokasodni. Ma négyszer annyi ember és haszonállatai osztoznak a többi élőlénnyel ugyanakkora élettéren, mint 100 évvel ezelőtt, és nyolcszor annyian, mint kétszáz évvel ezelőtt. A népességrobbanás folyamata pedig, ahogy láttuk, még mindig nem állt meg. A Földön élő emlősfajok biomassza-arányait mutató alábbi kép jól szemlélteti, hogy mára milyen szélsőségesen leuralta az ember a bioszférát. Elég egyértelmű tünetei vannak, hogy az egyensúly súlyosan felborult, amit legalábbis nem kéne még jobban felborítani, de még inkább a helyrebillentés irányába kellene elmozdulni. Véleményünk szerint tehát szembe kellene nézni vallási gondolkodóknak, egyházi vezetőknek és hívőknek azzal az alapvető és égető kérdéssel, hogy a mai állapotok között mi szolgálja inkább az ember boldogságát és az élővilág egészségét (ami nem mellesleg egymástól elválaszthatatlan): ha továbbra is fenntartják a nagy család jóságának eszményét a családtervezés rovására, vagy ha belátják annak szükségességét, hogy a népesség ne nőjön tovább, és ehhez mérten újragondolják a hozzáállásukat a családtervezéshez.
Közismert rossz és ismeretlen jó példák
A hibásan értékelt kínai próbálkozás
Az első ország, amely tipikusan fel szokott merülni, amikor népességszabályozásról esik szó, az Kína, és az ott 1979-ben bevezetett ún. egykepolitika. Ezzel a példával azonban két probléma is van. Az egyik, hogy téves az a közkeletű elképzelés, miszerint Kínában a termékenységi ráta nagymértékű csökkenése ennek a szabályozásnak köszönhető. Ugyanis a ráta az egykepolitika bevezetése előtti évtizedben csökkent a leggyorsabban, kb. 3 egységet, a szabályozást követően pedig csupán nagyjából tovább folytatódott ez a csökkenés, ami néhány évtized alatt még bő 1 egységet jelentett. Szóval a szigorú szabályok legfeljebb továbblökték a folyamatot, de semmiképpen sem voltak annak fő mozgatórugói. A másik probléma az, hogy Kína példája nagy hatékonysággal köti össze az emberek fejében a népesedés visszafogására tett törekvéseket valamiféle fölülről jövő, erőszakos, az emberekre kényszerített szabályozással, miközben a működő módszerek esetében - ahogy azt már többször megfogalmaztuk - erről szó sincs. Kína tehát nem egy valóban működő és több szempontból sem pozitív példa.
A meglepően jó példa: Irán
Ebben az esetben is igaz tehát, hogy a jó példák a kevésbé ismertek. Iránt nem gondoljuk a legfelvilágosultabb országok egyikének, mégis ők szolgáltatták az egyik leginkább reménykeltő példát a népesedés visszafogására, bár nem kifejezetten az ökológiai válság megoldására törekedve. 1988-tól indítottak egy programot, mert megijedtek a gyors népességnövekedéstől. Elkezdtek szelíd, a társadalom számára számos egyéb előnnyel is járó módszereket alkalmazni: edukációs programokat szerveztek iskolákban, egyetemeken, médiában; tömegek számára tették ingyenesen elérhetővé a fogamzásgátlási módszereket; családtervezési tanácsadást végeztek párok számára, és kutatási tevékenységeket is finanszíroztak a témában. Mindezeket alkalmazva sikerült 6 felettiről 2 alá csökkenteniük a termékenységi rátát csupán 15 év alatt.
Mi lett volna Nigériában?
Hogy felmérjük, milyen eredménnyel járna, ha Irán jó gyakorlatát más országok is követnék, vegyük példának Nigériát, és számolgassunk egy kicsit, hogy hasonlóan hatékony intézkedésekkel nagyjából hogyan alakult volna a népessége az elmúlt évtizedekben ahhoz képest, ami a valóságban történt.
Nigériában a '80-es évek végén hasonlóan magas volt a termékenységi ráta, mint Iránban ugyanebben az időben: 6,5 körüli. Ott azóta sem történt sok minden a népesedés visszafogása terén, a ráta még mindig 5,4 körül van. Iránban 1985-től 2020-ig 77,4%-al nőtt a népesség, míg Nigériában ugyanezen idő alatt 146,7%-al. Ha sikerült volna elősegíteni Nigériában egy hasonló mértékű szelíd népességszabályozást, akkor 1985 óta, csak ebben az országban kb. 58 millió ember születését tudtuk volna megelőzni, egyúttal elérve annak minden szociális, gazdasági és ökológiai előnyét. És ne feledjük, hogy ezek a jövőbe továbbgyűrűző és folyamatosan súlyosbodó dolgok. De hozhattunk volna számos országot példának Afrikából, pl. a Nigériával szomszédos Nigert is, amely bár népességben eltörül az előzőhöz képest, a reprodukciós rátája a mai napig 7 körüli.
Mit tehet az egyén?
Végül beszéljünk kicsit arról, hogy mit tudunk tenni mi magunk a népesedésből fakadó problémák enyhítése érdekében.
Az első és legfontosabb, hogy legyünk tudatosak a családtervezést illetően. Félreértés ne essék: nem szeretnénk senkit lebeszélni a gyerekvállalásról, amire a legelemibb késztetéseink sarkallnak bennünket, és ami nagyban hozzájárulhat a boldogságunkhoz és életünk kiteljesedéséhez. Tisztában kell lennünk azonban a világunk állapotával, kilátásaival és problémáival, amikor arról döntünk, hogy hány gyermeket vállalunk, hiszen ezzel mi is hatással vagyunk minderre.
Van számos olyan nemzetközi szervezet, amely a kifejtett szelíd módszereket alkalmazza és népszerűsíti főleg a harmadik világ anyagilag szegény országaiban. Érdemes őket rendszeres pénzadományokkal támogatni, hiszen nagy hatékonysággal fordítják a működő megoldások alkalmazására a rendelkezésükre álló forrásokat. A motivációs nehézség ezzel kapcsolatban az, hogy nem számíthatunk rá, hogy rövid távon és valami kézzelfogható formában látjuk majd az eredményét a támogatásunknak, hiszen ezek nem ilyen természetű problémák. A hatás megítélése érdekében érdemes azonban betekinteni például az IPPF éves jelentéseibe. A 2017-es szerint 125 millió USD-s költségvetés mellett becslések szerint, többek között kb. 6,6 millió nemkívánt terhességet akadályoztak meg. Ez azt jelenti, hogy durván 5700 HUF költség árán tudták elérni 1 nemkívánt terhesség elkerülését. Mindez hozzáadódik a világunk alakulásához az embereknek nyújtott segítség és az ökológiai válság mérsékléséhez való hozzájárulás formájában. A támogatók jutalma pedig maga a tudat, hogy a szervezeten keresztül segítették mindezt.
Végül támogassunk olyan politikusokat, akik országos, vagy EU-s szinten foglalkoznak ezzel a problémakörrel, tisztában vannak a tárgyalt szelíd megoldásokkal, és hajlandóak lennének a rájuk bízott adóforintokból ezeket értékelhető mértékben támogatni. Ez az opció sajnos Magyarországon egyelőre fiktív, hiszen nem ismerünk ilyen politikust és törekvést, viszont reméljük, hogy előbb-utóbb valóságossá válik. Ezt tudjuk segíteni, ha felemeljük a szavunkat ennek érdekében.
[írta: Pauló Gergely; lektorálták: Horváth Attila, Sümegi Albin]
Források, ajánlott olvasmányok/néznivalók:
- globális születési és halálozási görbék időtengelyen (a jövőre vonatkozó becslés is): https://ourworldindata.org/grapher/births-and-deaths-projected-to-2100?country=~OWID_WRL
- 2019-es ENSZ-jelentés: https://population.un.org/wpp/Publications/Files/WPP2019_Highlights.pdf
- elemzés és statisztikák nemkívánt terhességekről, születésekről, abortuszról: https://www.guttmacher.org/sites/default/files/report_pdf/abortion-worldwide-2017.pdf
- Irán példájának részletes leírása: https://overpopulation-project.com/the-iranian-miracle-the-most-effective-family-planning-program-in-history/
- A Partizán népességrobbanásról szóló videójának kritikája: https://btortenetek.blog.hu/2021/05/31/a_partizan_tevedesei_a_nepesedes_es_a_klimavaltozas_osszefuggeseinek_elemzeseben
- családtervezést segítő szervezetek:
- IPPF 2017-es jelentése: https://www.ippf.org/sites/default/files/2018-07/APR2017_WEB.pdf
- A biokapacitás és az ökológiai lábnyom becsült értékei országonként: https://data.footprintnetwork.org/#/
- Filmek:
- Attenborogh - Hány embert bír el a Föld
- Attenborogh - Egy élet a bolygónkon
- Otthonunk
Képek forrásai:
