Az "ELKÖTELEZETTSÉG" szó (egyik) jelentése: hűséges hozzáállás, amely egy személy, közösség, cél elérése érdekében kifejtett kemény munkában, rendszeres, elszánt, rendíthetetlen tevékenységben, támogatásban, kiállásban nyilvánul meg.

Nagyjából ebben (vagy némileg absztraktabb) értelemben használom a kifejezést. A meghatározás meglehetősen pozitívan hat. És valóban lehet pozitív a jelentése ennek a szónak. Viszont két dolog nagyon nem mindegy: hogy mi iránt köteleződünk el, és hogy mennyire. Vannak olyan eszmék például, amelyek mellett való bizonyos fokú elköteleződés nekem egyértelműen pozitív jelenség. Olyan, némileg absztrakt dolgokra gondolok, mint például az igazságkeresés, a tudományos korrektség, a etikus életvitel, a fenntarthatóság, és hasonlók. A "bizonyos fokú" is fontos része azonban az előbbi mondatnak, mert ha valaki szélsőségesen és végérvényesen elköteleződik valami vagy valaki iránt, akkor többé nem képes vele szemben kritikus lenni, ami vakhitet, az önreflexió és a változtatás képességének elvesztését jelentheti. Az elvakultság elkerülés érdekében fontos azokat a dolgokat is megkérdőjelezni, átgondolni, amelyek igazságtartalmában nemigen szoktunk kételkedni, amit nagyon alapvetőnek és triviálisnak gondolunk (ha tovább akarnám bonyolítani a dolgot, nevezhetném ezt a hozzáállásomat az elvakultság elkerülésének, vagy az önreflexió eszméje iránti elköteleződésnek :)).

Az elköteleződés nagyon alapvető igénye az emberi pszichének. Ahogy én látom, alapvetően azért, mert funkciói vannak. Az egyik az, hogy az elkötelezett személy számára leegyszerűsíti a világot, a célokat, a gondolkodási és cselekvési sémákat, ez által egyrészt energiát takarít meg, másrészt hozzájárul az egyén lelki egyensúlyának kialakulásához és fenntartásához. Aki elköteleződik valami iránt, annak nem kell minden pillanatban megkérdőjeleznie az álláspontját, a céljait, az alapvető hozzáállását a világhoz, jelenségekhez, tapasztalásokhoz, más emberekhez. Mindez csökkenti az élet és a jövő bizonytalanságából adódó frusztrációt. Másrészt megteremti annak a lehetőségét, hogy emberek hatékonyan, és viszonylag kevés konfliktussal működjenek együtt bizonyos célok érdekében. A közös dolgok iránti elköteleződés biztosítja az összhangot, a hatékonyságot, ami evolúciós értelemben a túlélés egyik záloga lehetett. Az elkötelezettség funkciói és előnyei tehát az emberi psziché és az emberi közösségek működése szempontjából elég világosak. Más szempontból vannak viszont veszélyei és hátrányai is, amik talán nem annyira triviálisak.

Mi történik például, ha valaki tudomány művelésére adja a fejét, de nem a tudományos korrektség, a tudományos módszer minél pontosabb és precízebb alkalmazása, hanem egy aktuális tudományos elképzelés (valóságmodell) mellett köteleződik el? Egész odáig semmi, amíg nem bukkan fel egy olyan tény, vizsgálati vagy mérési eredmény, ami megkérdőjelezi az adott modellt, annak korrekcióját, továbbgondolását teszi szükségessé. Ebben a helyzetben az adott elképzelés mellett elkötelezett ember - könnyen lehet, hogy - felrúgja a tudományos módszert, nem törődik a korrektséggel, hanem foggal-körömmel ragaszkodik egy immár felülbírálandó, elavult elképzeléshez. Ez pedig a tudomány korrumpálásához, a módszer eredeti és alapvető értelmének felszámolásához vezet. Sajnos nagyon sok esetben megfigyelhető volt mindez a tudomány képviselői részéről annak történetében. Ahogy sok korabeli tudós (bár a tudományos módszer akkoriban még nem volt egzakt módon lefektetve) nehezen engedte el azt az elképzelést, hogy a Föld a Világegyetem középpontja, hiába sorakoztak már jó ideje azok a tények, amelyek az ellenkezőjét bizonyítják, úgy bizonyára sokan (egzakt bizonyítékok birtokában is) tagadták egykor azt a mára már elfogadottá vált elképzelést, hogy az ember evolúció útján egy, a csimpánzokkal és hegyi gorillákkal közös majomősből fejlődött ki. De Semmelweis Ignácnak, az "Anyák megmentőjének" története, illetve az akkori tudományos közegnek a reakciója is beleillik a sorba (ezt nem részletezem, hiszen viszonylag közismert). A mezőgazdaság kialakulásának megítélés is jó (és kevéssé közismert) példa: dacára annak, hogy rengeteg bizonyíték van rá (már mintegy fél évszázada!), hogy a mezőgazdaság elterjedése jópár szempontból (pl. testi és lelki egészség) hátrányos volt az akkori emberek életére nézve, számos, a mezőgazdaság területén tudományos munkát végző ember nem hajlandó szembenézni ezekkel a tényekkel, és továbbra is, az emberiség számára minden szempontból áldásos lépésnek tekinti a mezőgazdaság kialakulását. Ezek az elköteleződésnek a negatív aspektusai. Hozzáteszem, hogy a tudományos közösség hosszabb távon kiküszöböli az ilyen, aktuális elképzelések által elkötelezett emberek ragaszkodását, túllendül rajtuk, ami egy pozitív jelenségnek tekinthető, de ugye ez már nem egyéni szinten történik, hanem a tudományos közösség szintjén (amihez persze sok tudósnak a tudományos módszer iránti elköteleződése szükséges egyéni szinten).

A másik terület, ami az elköteleződés sötét oldalát világítja meg (hogy ilyen képzavarral éljek), a politika. A politika a közös ügyeink intézésére szolgál. Vagyis a politikai párbeszéd, a közös gondolkodás arról kellene szóljon, hogy milyen célok mentén, és mit kellene csinálnunk ahhoz, hogy "jól menjenek a dolgaink", hogy elérjük, megvalósítsuk a "közjót". Tudom, ez egy nagyon általános és pongyola megfogalmazás, mégis nagyjából ezek a politika alapvető elvi keretei. Hogy ez működjön, ahhoz a közjó, a közös dolgaink mindenki számára előnyös intézése iránt kellene elköteleződni. Ehhez képest sajnos nagyon gyakori (tulajdonképpen már-már normának tekinthető) jelenség, hogy emberek politikai irányok, politikai pártok mellett köteleződnek el. És mi ennek az eredménye? Hát az, hogy legtöbbször a helyett, hogy arról beszélnénk, hogy mik a jó célok, és mit kellene csinálni, hogy elérjük azokat, politikai pártokról és politikusokról beszélgetünk, megvédjük, vagy éppen kritizáljuk őket. És ez óriási különbség. Ha egy politikust vagy pártot védek, akkor az az elsődleges, hogy őt vagy azt jó színben tüntessem fel, az ellenfeleihez/ellenzékéhez (már a szó is paradox, hiszen a közjó keresésében egyet kéne, hogy értsünk) képest. Hogy a politikus, vagy pártja milyen célok mentén és mit csinált, máris másodlagossá válik. Ehhez képest ha a közjót tartom szem előtt, akkor nem a politikust vagy a pártot ítélem meg így vagy úgy, nem azt támogatom, vagy bírálom, hanem a megfogalmazott céljait és az azok megvalósítására irányuló cselekedeteit, intézkedéseit. Kicsit kisarkítva: az előbbi esetben ragaszkodom az emberhez/párthoz, bármit is csinál az, utóbbiban pedig ragaszkodom a jó célokhoz és tettekhez, bárki is csinálja azokat. Ez nem azt jelenti, hogy többé senki ne szimpatizáljon egyetlen politikai iránnyal, párttal vagy politikussal sem. De ne a "személyük", hanem a törekvéseik és tetteik miatt tegye, ha teszi. Az elköteleződés ilyenfajta korrekciója nagyban átalakítaná a politikai párbeszédet, a közbeszédet. Lehetségessé válna, hogy az egyik ügyben az egyik politikus vagy párt mellé álljak, mert annak az adott tárgyra vonatkozó elképzeléseit és intézkedéseit tartom jónak, egy másik ügyben pedig egy másik mellé. És tulajdonképpen ez lenne a "normális", a kívánatos. Vagy hogy egy extrém, de annál logikusabb példát mondjak: képzeljünk el egy olyan választást, ahol választási programokra szavazunk, a nélkül, hogy tudnánk, melyik program melyik párthoz kötődik. Vagy nem is lennének pártok, csupán képviselők versengenének, különböző elképzelésekkel és cselekvési tervekkel. A pártkötődés, a pártok iránti elköteleződés így értelmét vesztené. Milyen jó is lenne!

Érdemes tehát önmagunkra reflektálva átgondolni, hogy mégis mi iránt vagyunk elköteleződve az életben, és vajon jól van-e ez úgy, ahogy van. Ez rajtunk múlik, még akkor is, ha az elköteleződésre irányuló ösztöneink mélyen belénk ivódottak. Az önreflexiós képességünket se becsüljük alá. Ez utóbbi ráadásul fejleszthető is. Sok sikert kívánok hozzá!