[Ez az írás a ReGeneráció csapata népesedéssel foglalkozó sorozatának második része. Az első rész ITT nézhető meg, illetve ITT olvasható, a harmadik pedig ITT olvasható.]
Az előző részben a népesedés kapcsán az alapfogalmakról és tendenciákról írtunk. Volt szó a termékenységi rátáról, a demográfiai átmenet folyamatáról, valamint végigmentünk az emberiség történelmén a népességnövekedés szemszögéből. Jelen írásunk a népességszám és a környezetre irányuló terhelés közti összefüggések megvilágítása mellett a népesedéssel kapcsolatos tévhiteket igyekszünk eloszlatni.
Gondolkodásunk strukturálása az IPAT-formula segítségével
Ha meg szeretnénk érteni, hogy milyen szerepe van a népességnek az ember okozta környezetterhelésben, akkor érdemes az IPAT-formulát segítségül hívnunk. A formula nevét adó betűszó az összefüggésben szereplő tényezők angol nevéből következik: I mint Impact, vagyis a környezetre irányuló terhelés; P mint Population, azaz a népességszám; A mint Affluence, ami a fogyasztási szintet jelöli, és T mint technology, ami a technológia fejlettségére, illetve környezetkímélő mivoltára utaló tényező. Az összefüggés pedig az I = P x A x T képlettel fejezhető ki. De akkor specifikáljuk egy kicsit jobban a tényezőket és értelmezzük, hogy miről is szól ez a képlet.
Az emberiség okozta teljes környezetterhelés tehát alapvetően 3 tényező függvénye, amelyek a következők: hányan vagyunk, vagyis hány ember él a Földön; mennyi az egy főre eső átlagos gazdasági teljesítmény; és hogy egységnyi gazdasági teljesítményt milyen technológiával, azaz mekkora környezetterhelés mellett tudunk megvalósítani. Fontos, hogy az egyenlet jobb oldalán szereplő tényezők között szorzásjel van, ami azt jelenti, hogy az összes terhelés azokkal külön-külön egyenes arányban változik. Vagyis ha a három tényező közül bármelyik kettőt lefixáljuk, és a harmadikat mondjuk kétszeresére növeljük, akkor a teljes környezeti hatás is a kétszeresére fog nőni, és ugyanígy, ha azt felére csökkentjük, akkor a terhelés is felére csökken.
Az IPAT-formula természetesen nem csak a teljes emberiségre, hanem emberek egy tetszőleges csoportjára is értelmezhető és érvényes. Mielőtt azonban visszatérünk a népesség szerepére, meg kell említenünk a formula néhány limitációját. A képlet alapvetően az különböző tényezők összefüggéseinek megvilágítására való, így kiválóan alkalmas a gondolkodásunk strukturálására ezen a téren. Konkrét számolásokra viszont a tényezők értéke meghatározásának nehézségei miatt nemigen alkalmazható. Továbbá kritika szokott lenni vele kapcsolatban, hogy a tényezők a valóságban sosem függetlenek egymástól. Ez a formula helyességét nem befolyásolja, csupán azt jelenti, hogy ha a valóságban bármelyik tényező változtatására törekszünk, az nagy valószínűséggel hatással lesz a többi tényezőre is, tehát praktikusan nem lehet azokat egymástól függetleníteni.
Az emberi gondolkodás jellemzője, hogy valamely problémával szembesülve igyekszik azt egyetlen okra visszavezetni. A valóság ilyetén leegyszerűsítésének minden bizonnyal megvan a szerepe abban, hogy meg tudjunk küzdeni a mindennapi problémáinkkal, komplex kérdések esetében viszont ez a hajlam gátolja azok megértését, így az azokkal kapcsolatos problémák megoldását is. A környezeti válság esetében gyakran találkozunk az IPAT-formula 1-1 tényezőjét kiemelő, azt fő oknak beállító véleményekkel: gondoljunk csak azokra a gyakran elhangzó mondatokra, miszerint "az a baj, hogy túl sokan vagyunk", vagy hogy "az a probléma, hogy túl sokat fogyasztunk" esetleg hogy "majd a technológia megoldja ezeket a problémákat". Ezen vélemények mindegyike ebből az említett gondolati sémából fakad és mindegyik félrevisz a környezetterhelés problémájának a megértésében.
Nehezünkre eshet átállítani a gondolkodásunkat arra, hogy bizonyos problémáknak nem egy, hanem számos oka lehet egyidejűleg, ráadásul egymással összefüggésben. De az is egyértelmű, hogy képesek vagyunk erre, mégha nem is jön ösztönösen. A környezetterhelés tekintetében is ez a helyzet: a három tényező egyaránt befolyásolja a végeredményt, és egyiknek sincs kiemelt szerepe. Ebből az is következik, hogy "túlnépesedésről" beszélni önmagában értelmetlen a környezeti válság kapcsán. Korrekt módon legfeljebb túl nagy környezetterhelésről beszélhetünk, ami a három említett tényező: a népességszám, a fejenkénti fogyasztás és a technológia fejlettsége együttes hatásából következik. Ez másként fogalmazva azt jelenti, hogy még nagyon magas népességszám sem jelent feltétlenül fenntarthatatlanságot, amennyiben az egy főre eső fogyasztás és a technológiai tényező által kiadott szorzat megfelelően alacsony. Mindemellett persze az is világos, hogy nem lehetséges a tényezőket a végtelenségig csökkenteni, így praktikusan van egy olyan szintje a népességnek, ami mellett a másik két tényező már biztosan nem tud elég alacsony lenni, hogy a szorzat által kiadott terhelés fenntartható mértékű maradjon.
Tévhitek a népesedéssel kapcsolatban
De akkor beszéljünk egy kicsit a témához kapcsolódó tipikus tévhitekről. Az első az, hogy amikor felmerül a népességnövekedés visszafogása, mint törekvés, akkor az emberek a magánéletbe való beleszólásra, vagy rosszabb esetben népirtásra asszociálnak. Pedig aki egy kicsit is beleolvas a problémával foglalkozó, világszerte működő szervezetek valamelyikének a tevékenységébe, annak azonnal világossá válik, hogy minden esetben közvetett módszerekről van szó, amelyeknek semmi köze ezekhez az asszociációkhoz. Ezek a közvetett módszerek a családtervezés elősegítéséről, az oktatási és egészségügyi rendszer fejlesztéséről, valamint a nők jogainak kiterjesztésére tett törekvésekről szólnak, amelyek áttételesen mind-mind maguk után vonják a termékenységi ráta csökkenését, így a népességrobbanás visszafogását egy adott társadalomban. Ezekről részletesebben a következő videónkban beszélünk majd.
Vannak Magyarországon olyan hangok is, amelyek a környezeti válság kapcsán a népesség kérdésének kiemelt szerepet tulajdonítanak, sőt, van szervezet, amely a saját környezetterhelésünk egyszerű kompenzálását kínálja a nekik juttatott nem túl nagy összegű támogatás fejében, amit családtervezést segítő programok finanszírozására fordítanak. Ez utóbbit nagyon jól teszik, a célt mindenképpen jónak tartjuk, csupán a környezetterhelés-kompenzációs érvelésük nem stimmel. Alapvetően azzal igyekeznek bizonyítani a népesedés kiemelt szerepét, hogy szerintük a népességnövekedés "túlfogyasztást" eredményez és hátráltatja a környezetkímélő technológiák elterjedését, vagyis lényegében azt állítják, hogy az IPAT-formulában a P növekedése az A és T tényezők növekedését is jelenti, illetve fordítva: ha a P csökken, akkor a másik kettő is automatikusan csökkenni fog.
Az világos, hogy - ahogy említettük is - az IPAT-képlet jobb oldalán szereplő tagok nem függetlenek egymástól, vagyis ha az egyiket változtatjuk, az hatással lehet a többire is. A tényezők közötti összefüggések viszont sokkal bonyolultabbak annál, minthogy ilyen egyszerűen kihegyezhető legyen a történet a népességszámra. Az már önmagában nem tűnik tendenciózusan igaznak, hogy a népesség növekedése okozna "túlfogyasztást". Mármint "túlfogyasztásról" önmagában amúgy sem beszélhetünk, ahogy ezt is tisztáztuk már, de ha a fejenkénti fogyasztás növekedésére gondol az érvelő, akkor a helyzet épp fordítottnak látszik: a viszonylag alacsony népsűrűségű és stagnáló népességű európai országokban a fejenkénti fogyasztás tipikusan magasabb, mint a Távol-Kelet és Afrika nagy népsűrűségű és tovább népesedő országaiban.
Továbbá arra is jócskán lehet példát találni, hogy utóbbi országokban, a nagy népesség ellenére, vagy éppenhogy azért, bár nem high-tech, hanem low-tech módon, de környezetkímélő technológiákat használnak. A magas fajlagos környezetterhelés talán a közepesen iparosodott országokra jellemző leginkább, ahol már használnak nagy-léptékű, ipari technológiákat, de azok közül az "olcsóbb" és szennyezőbb fajtákat. Példa lehet erre Kína, a szénerőművek tömkelegével. Ahol viszont például a mezőgazdaságban még nagyrészt kézi, vagy állati erővel művelik a földeket (sok ilyen Afrikai ország van), az a művelési mód a high-tech mezőgazdaságnál jóval környezetkímélőbb tud lenni, úgyhogy ez valójában nem is a technológiai fejlettségen múlik.
De pl. az sem feltételezhető, hogy ha egy egyébként nagyon alacsony fogyasztási szinten álló ország népessége csökkenni kezd, akkor ne kezdene növekedni a fejenkénti fogyasztási szint (megjegyzem: az ilyen országokban egy szintig ez egy kívánatos dolog), vagyis hogy ne fogyasztaná el az a kevesebb ember ugyanúgy a rendelkezésre álló erőforrásokat. Lehetne még számos példát mondani, ami cáfolja a népesség kiemelt szerepét bizonygató érveket, de a lényeg az, hogy ez a leegyszerűsítés számos ponton nem stimmel. Mintha az effajta érvelés úgy született volna, hogy egy előre elhatározott eredményt akartak alátámasztani, ami csak bizonyos jelenségek önkényes kiragadásával, mások szándékos vagy szándékolatlan figyelmen kívül hagyásával sikerült.
Az más kérdés, és teljesen védhető állítás, hogy az IPAT-formula tényezőinek a változtatására különböző mértékű lehetőségeink vannak, vagyis eltérő lehet a bennük rejlő potenciál, ha a környezetterhelést összességében csökkenteni szeretnénk, de ez nem jelenti azt, hogy bármelyik tagnak kiemelt szerepe lenne. Nagyon valószínűnek tűnik, hogy mindhárom tényező csökkentésén kell dolgoznunk párhuzamosan, ha a visszapattanó hatást el akarjuk kerülni, vagyis például azt, hogy a népesség esetleges csökkenését ellensúlyozza a fejenkénti fogyasztás növekedése.
A népesedéssel foglalkozó sorozatunk következő részében megpróbáljuk érzékeltetni a népességrobbanás okozta problémák jelentőségét, ismertetjük azok megoldási lehetőségeit, illetve írunk majd az ezekkel kapcsolatban felmerülő aggályokról, valamint felvillantunk néhány kevéssé ismert, de reménykeltő példát is a népességnövekedés visszafogása terén.
[írta: Pauló Gergely; lektorálták: Horváth Attila, Sümegi Albin]
Képek forrásai:
