B-történetek

Így "galvanizálnak" a nemzeti keresztény sajtóban

2020. december 13. 04:30 - Paulo Gergő

Ágoston Balázsnak a Magyar Nemzet online felületén megjelent, "Korlátolt sötétzöldek" című írására kell reagálnom annak elkeserítő tartama miatt, amely az LMP-s Ferenczi István, "Benzingőzbe fojtaná a budapestieket a Fidesz?" című, ugyanott megjelent cikkére adott válaszként született.

Kezdjük azzal, hogy a rövidke cikk a következő jelzőket és kifejezéseket alkalmazta: "korlátolt sötétzöldek", "intoleráns és nevetséges utópisták", "elviselhetetlenül modoros mozgalmi zsargon", "demagóg hablatyolás", "korlátolt, kíméletlen osztályharcos hevület", "nokiás dobozos gyurcsányista sáskahad", "megszállott gyűlölet", "kivillan a vörös gimnasztyorka", "biciklibolsevista életmódszekta", "sötétzöldnek álcázott vörös felfogás", "beteg elgondolás", "fenyegető utópiák", "irracionális", "tenyérbe mászó pimaszság", "az utópisták messianisztikus mániáikból kifolyólag kirekesztők, intoleránsak", "közveszélyesek", "szemellenzős, minden ízében komolytalan ökölrázás", "Gyurcsány tehetségtelen és jellemtelen bábja", "nevezett marionett-figura ostoba ágálása", "szánalmas vita", "kívül sötétzöld, belül vörös baloldali törpepárt mérgeseket toppantva rúgkapál", "egzotikus asztaltársaság", "csökkentett értelmű terv", "gyermeteg ötlet", "baloldali törpepárt zavaros gondolatvilága", "műkedvelő amatőrök".

Nos, ezen jelzők számát és terjedelmét összevetve a cikk teljes hosszával máris szembetűnik, hogy a szerző elsősorban nem a témára, és nem Ferenczi érveire kívánt reagálni, hanem kacifántos, cikornyás módon minősíteni akart. Ez egy jól ismert kommunikációs fogás: ha nincsenek érvek, jönnek a minősítések, a megalázó, megszégyenítő jelzők, a lekicsinylő, hitelteleníteni próbáló kifejezések. Azonban ezek csak addig hatnak (ha hatnak), amíg rájuk nem ismerünk, amíg észre nem vesszük, hogy milyen semmitmondó, tartalmatlan, tiszteletlen mocskolódások, amelyek csak gyűlöletkeltésre, a másikkal szembeni indulataink felhorgasztására valók, a helyett, hogy az intellektusok, gondolatok, érvek találkozását, vagyis valós vitát segítenének elő. Világos, hogy ezekkel a cikk írója még semmit, de semmit nem mondott a témát illetően, viszont elvágta a lehetőségét is annak, hogy értelmes, érdemi párbeszéd alakuljon ki.

A jelenségről magáról

Mivel a cikk láthatóan elsősorban nem érvelés gyanánt született, ezért a témához kapcsolódó néhány mondat előtt a írás nagy részét kitevő tartalmat, mint jelenséget boncolgatom egy kicsit. Általános mintákra igyekszem rávilágítani, ami segítheti az olvasót más, hasonló hangvételű írások értelmezésében és megítélésében is. Nézzük hát, mi mit jelent, minek mi a célja a cikkben.

  • A valamely politikai párttal, más politikusokkal, illetve ideológiákkal való "felcímkézés" (pl.: "gyurcsányista", "bolsevista", "vörös", "osztályharcos hevület") véleményétől, érveitől függetlenül beskatulyázza az embert. Célja, hogy a társított, sokak számára negatív megítélésű emberekhez és eszmékhez hasonlóan ítéljünk meg valakit, így annak érvei ennek tükrében hiteltelennek tűnjenek.
  • Más jelzők azt az érzetet próbálják kelteni, hogy a másik egy jelentéktelen, a társadalom perifériáján mozgó, szűk szubkultúrának a képviselője, akinek a véleményét csupán néhány szélsőséges, kis létszámú csoport tagjai osztják, így az megfontolásra sem érdemes ("sötétzöld", "biciklibolsevista életmódszekta", "vörös baloldali törpepárt", "egzotikus asztaltársaság", "utópisták messianisztikus mániái").
  • Olyan jelzők használata, amelyek azt sugallják, hogy a másik véleménye, álláspontja, elképzelése messze elrugaszkodott a valóságtól, az csak a mesékben létezik, teljesen komolyan vehetetlen ("nevetséges utópisták", "irracionális", "szemellenzős, minden ízében komolytalan"). A vitapartner érveinek elbagatellizálásáról van szó, továbbra is ellenérvek nélkül ("csökkentett értelmű terv", "gyermeteg ötlet", "műkedvelő amatőrök").
  • Jelzők, amelyek azt ültetik el az ember fejében, hogy a másik véleménye veszélyt jelent rá, és a többi "normális" emberre nézve ("fenyegető utópiák", "kirekesztők", "intoleránsak", "közveszélyesek", "beteg elgondolás", "megszállott gyűlölet"). Ha pedig félelem költözik belénk, akkor automatikusan elzárkózunk, eltávolodunk a másik gondolataitól, mert hirtelen a másik megértésének helyébe önmagunk védelme lép, mint cél.
  • Külön irritáló és ellentmondásos számomra, ha valaki csillogtatni próbálja műveltségét, és vélt vagy valós cikornyás fogalmazási képességeit, miközben a legalapvetőbb elvárást, az értelmes és tiszteleten alapuló vitakultúra nyomait sem képes felmutatni az írásában. Attól, mert valaki olvasta a Gullivert ("A polémiának nagyjából annyi értelme volt, mint Lilliput és Blefuscu ellenségeskedésének a tojás vastag."), még nem lesz igaza az érvelésben. Továbbá attól, mert valaki képes válogatott jelzők halmozásával embereket egy szánalmasra, nevetségesre és lenézendőre fantáziált (a valóságban egyébként nem létező) csoport tagjainak beállítani ("...bukszusok és leanderek fedezékében pulóveres-szandálos, meg nem értett alanyi költők motyogjanak posztmodern haikukat, nem is azért, hogy genderszakos androgün ifjak vegán szójalattét kortyolgatva keseregjenek a világ folyásán..."), még semmi értékelhetőt nem mondott magáról a témáról. Érdemes az érvekre (vagy azok hiányára) figyelni, nem a körítésre, mert ez utóbbi lehet ugyan megkapó vagy vicces (főleg, ha nem értünk egyet a vitapartnerrel), de sosem releváns, így mindig félrevisz.

A fentiek mind-mind jól ismert manipulációs technikák (ajánlom ezek mélyebb tanulmányozására két amerikai szociálpszichológus méltán híres könyvét: az A rábeszélőgép címűt). Nem állítom, hogy a szerző egytől-egyig tudatosan alkalmazta őket, de ez nem változtat a lényegen: céljuk az, hogy olyan érzéseket, benyomásokat alakítsanak ki bennünk valakivel szemben, amelyek nyomán jelentősen csökken az esélye, hogy komolyan vegyük a véleményét, érveit megfontoljuk. Érdemes tehát ezeket elkerülni, hatásuk alól kivonni magunkat, ami leginkább a megértés által lehetséges.

De akkor a témáról végre: érvek vannak-e?

A cikkben azért van néhány érvnek tekinthető kijelentés, ezekre most reagálok. Álláspontom természetesen vitatható.

  • Dugódíj és az autósok terhei
    A dugódíj létjogosultságáról természetesen lehet vitatkozni, de semmiképpen sem mindent ütő érv, hogy "az autósok amúgy is sokat fizetnek a közlekedésért", hiszen egyrészt ezen terhek rendre olyan költségeket fedeznek (ha fedezik őket egyáltalán), amelyek jórészt az autósok miatt merülnek föl, másrészt közel sem alkalmasak arra, hogy kompenzáljanak minden negatív következményt, amit az autós közlekedés okoz. Nézzük, hogy mire is valóak a szerző által felemlegetett adók és egyéb terhek.
    • Felelősségbiztosítás: ennek - mint tudjuk - semmi köze a környezetterhelés, az egészségkárosodás elkerüléséhez vagy kompenzálásához, illetve az autók által elfoglalt közterületek méretéhez, így kár ebben a témában felhozni.
    • Gépjárműadó: ezt valóban elvileg az úthálózat karbantartására, illetve fejlesztésére szedik, de így sem kompenzálja semmilyen szinten a zöld területek elvesztéséért, az egészségkárosodásért, a forgalom- és zajterhelésért az azt elszenvedő lakosságot.
    • Az üzemanyagot terhelő jövedéki adó eredeti céljának sincs köze semmiféle, gépjárművek okozta terhelés csökkentéséhez, vagy annak kompenzálásához (ennek piaci szabályozó, illetve feketegazdaság-visszaszorító funkciója volt/van). Azt sincs okunk gondolni, hogy az ebből származó adóbevételt az állam ilyesmire fordítja, hiszen (tudtommal) nincs ez sehol deklaráltan kifejezve.
    • Az ÁFÁ-t megint csak ne hozzuk ide, az nem specifikusan a gépjárműveket, vagy az üzemanyagot érinti, hanem majd minden forgalomban lévő terméket a piacon, így nyilvánvalóan nem fog semmiféle, autóhasználatból fakadó kárt csökkenteni vagy kompenzálni.

Látszik tehát, hogy bőven vannak olyan költségek (a klímaváltozáshoz való hozzájárulást még meg sem említettem), amelyeket nem fednek le az autóval/autózással kapcsolatos adók/terhek sem. Ráadásul pl. az autózásból fakadó légszennyezést semmiféle adófizetéssel nem lehet megszüntetni, ez alapvetően nem pénz kérdése.

  • "...az autózás nem passzió, hanem nagyon sok embernek mindennapi szükséglet. Realitás, amivel szemben lehet ugyan fenyegető utópiákat gyártani, de..."
    Fölösleges lerögzíteni ebben a vitában, hogy márpedig ennyi embernek és ilyen mértékű autóhasználat szükséges és elkerülhetetlen. Nyilván vannak olyan helyzetek, amikor nemigen van más opció, de messze nem ilyen egyszerű a képlet. Több autóút megépítése a tapasztalatok szerint több autós közlekedőt és nagyobb forgalmat generál. Pest megyében 2010 óta több, mint 35%-al nőtt a személyautók száma. A (költői) kérdésem az, hogy az új autótulajdonosok előtt vajon hogyan közlekedtek? Valahogyan megoldották, vagyis nekik (legalábbis) - úgy néz ki - mégis lenne más lehetőség (nem mondom, hogy feltétlenül kényelmesebb/gyorsabb). Továbbá minél több az autóút, minél jobban beépül a város (nyilván elsősorban a zöld övezetek rovására), az annál élhetetlenebb, annál rosszabb a levegője, így annál többen akarnak kiköltözni onnan az agglomerációba az egészségesebb lakókörnyezet reményében. Viszont ez a lépés - mivel onnan általában még kevésbé opció a tömegközlekedés - még több autós forgalmat generál, így az ördögi kör bezárul. Ez egy lefele tartós spirál, amiből nincs kiút, ha tovább súlyosbítjuk a helyzetet a régi, meghaladott koncepciók mentén. Az is nyilvánvaló, hogy a tömeg- és a biciklis közlekedés fejlesztése vonzó alternatívává teheti azt az autósok számára. A szükséglet pedig nem az, hogy mindenképpen autóba üljünk, hanem hogy eljussunk oda, ahová szeretnénk. Ha ez megvalósítható autó nélkül, akkor máris kevesebb autóra és autóútra van szükség. Szóval a lényeg, hogy ebben a dinamikus rendszerben az autósok száma messze nem egy változtathatatlan konstans érték.
  • "A leendő híd az autósok, a gyalogosok, a biciklisták és a tömegközlekedés számára egyaránt új közlekedési lehetőséget nyújt majd, jelentősen csökkentve a belső városrészek forgalmát, mely így többfelé oszlik meg."
    Hogy a forgalom alakulására pontosan milyen hatással lenne a Galvani híd megépítése, az közel sem olyan triviális, ahogy a fenti mondatból tetszhet. A Ferenczi által idézett Vitézy Dávid is összességében forgalomnövekedéssel számol, persze szerinte így is csökkenne a belváros terheltsége. Számos tapasztalat mutatja viszont, hogy hosszabb távon az autózás "kitölti a rendelkezésre álló teret", vagyis előbb utóbb a belvárosban is visszaállhat a jelenleg tapasztalható forgalmi szint. Ráadásul egyes vélemények szerint az a veszély is fennáll, hogy az M0-s forgalom egy része átterhelődik a Galvani hídra, így annak nem csak a belváros áttevődő forgalmával kell majd megbirkóznia, amit így már nem fog elbírni.
  • "Nyilvánvaló ugyanis, hogy a nagy áteresztőkapacitású Galvani híd mellett előbb-utóbb szükség lesz az albertfalvi átkelőre is, és még délebbre sem lenne haszontalan egy még újabb híd építése, ahogy Budapest északi részén, Aquincumnál is régóta esedékes a hídverés."
    Híd, híd és még több híd. A szerző láthatóan abban a közkeletű (de már azért sokaknál oszladozó) tévedésben él, hogy minden városszervezési probléma megoldható újabb építkezésekkel. Ez a vélekedés több ténynek a nyilvánvaló figyelmen kívül hagyásából fakad. Az egyik az (amit már említettem), hogy pl. az autós forgalom hajlamos kitölteni a rendelkezésre álló teret, vagyis ha növeljük az utak számát, szélességét, azt előbb-utóbb az autók száma, illetve az azokkal megtett távolság is követni fogja, így a forgalom csillapítását végső soron, gyakran nem sikerül ilyen módon megoldani. A másik az, hogy minden építkezés valami más építésének, vagy éppen meghagyásának rovására valósul meg. Véges térrel rendelkezünk, főleg a zsúfolt fővárosban: nincs tehát olyan, hogy végtelenül bővítjük a legkülönbözőbb kapacitásokat bármiféle negatív következmény nélkül. Nincs olyan, hogy utakat is bővítünk, lakóparkokat is építünk, ipari parkot is építünk, de meghagyjuk a természeti területeket és parkokat is. Valamelyik csökkenni fog, és ezek a Galvani híd esetében is nagyrészt a még létező zöld területek lesznek, nem véletlenül tiltakoznak a pestiek például a ferencvárosi Kiserdő miatt. És a korlátok terén messze nem csak a területről van szó, hanem például a levegő minőségéről, a forgalom generálta zajról, és még számos tényezőről. Attól, mert a szerző "jótékonyan" elfelejt szót ejteni ezekről a súlyos szempontokról, azok még nem szűnnek meg létezni.

Néhány megjegyzés a végére

Az autósok ellen?
Ne legyen már "autósok elleni uszításnak", az "autósokat büntető, megbélyegző" hozzáállásnak kijelentve, ha valaki az autós közlekedés segítésén túl más szempontokat is felhoz a témában. Vegyük már tudomásul, hogy egy várostervezés esetében sokféle szempont, sokféle nézőpont van, amelyek mind-mind legitimek és figyelembe veendők.

"Majd a rendszerszemléletű szakértők megoldják."
A városfejlesztés tipikusan nem olyan kérdésekről szól, amit egyszerűen és 100%-ban rábízhatunk valamely terület szakértőire, hogy ők majd kitalálják, hogy mi a jó megoldás, a nélkül, hogy megkérdeznénk a leginkább érintetteket: a lakosokat. Azon egyszerű oknál fogva van ez így, hogy egy szakértő nem tudhatja jobban, hogy mit szeretnének az emberek, mint ők maguk. Erre sosincs egzakt, tudományos válasz, ezt tőlük kell megkérdezni. Ami munkát a politikusoknak szakértők bevonásával el kell végezni, az az, hogy felvázolják a lehetséges alternatívákat (amelyek között nem szabad, hogy kizárólag nagy és még nagyobb építkezések szerepeljenek, hanem az építés helyett pl. zöld területek meghagyásának, vagy akár valaha beépített részek zöld területté való visszaalakításának is szerepelnie kell), azok pozitív és negatív következményeit minél részletesebben és reálisabban. Ezen túl pedig (amennyire lehet) az emberekre kell bízni a döntést, hiszen - ne feledjük - az ő közös ügyeik azok, amiről itt szó van.

"Hozzáértő városvezetés, értelmes javaslatokkal előálló ellenzéki pártok híján ez a feladat is a magyar államra hárul."
A kormány szélsőséges központosító törekvéseinek megideologizálásához kiváló mondat. Csakhogy ez abszolút nem egy legitim cél, márcsak a szubszidiaritás elve szerint sem (amit a magyar kormány az EU-ban megkövetel, viszont belföldön semmibe vesz). Továbbá ahhoz, hogy kiderüljön, hogy mely koncepció vagy javaslat az értékelhető, először mocskolódás helyett érveket kellene felmutatni, ami a jelen tárgyalt írásnak legfeljebb nyomokban sikerült.

A nemzetiről és keresztényiről

Az egykor szebb napokat is megélt Magyar Nemzet nevű, köztudottan kormányközeli sajtóorgánum önmagát nem csak a nevében szereplő, hanem a "keresztény" jelzővel is összekapcsolhatónak tartja. A kérdésem az, hogy mi köze ennek a náluk megjelent írásnak a nemzethez és a kereszténységhez? Lehet-e nemzeti az, aki ilyen stílusban, ilyen lenéző és megalázó módon szól a vele egy nemzetbe tartozó másik emberhez, illetve emberről? Akkor is, ha esetleg semmiben sem ért vele egyet. Ugyanígy: mondanak-e a keresztény eszmék bármi olyasmit, hogy helyes megaláznunk, mindennek elmondanunk valakit, akivel netán nem értünk egyet? Tanít-e a kereszténység minden tiszteletet nélkülöző megnyilvánulásra bárkivel szemben, vagy bárkinek a nyilvános megszégyenítésére érdemi párbeszéd helyett? Ezen kérdések megválaszolását az olvasóra bízom.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://btortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr216334804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása