A tudomány szűkebb és tágabb értelmezése

Szűken értelmezve a tudomány egy módszertan a világ jelenségeinek vizsgálatára, megismerésére és leírására, amely reprodukálható megfigyeléseken, méréseken alapul és logikai úton következtetve tesz állításokat a világ működésére vonatkozóan. Tömören összefoglalva egy szigorú módszertan, amellyel a "hogyan?" kérdésre kereshetjük a választ.

Tágabb értelemben bele lehet venni a tudomány definíciójába azt a folyamatot (ami tulajdonképpen egy párbeszéd), amely során a tudomány művelője, az ember tudományos eredményekre jut, vagy éppen korábbi eredményeket cáfol meg. Ez egy mára nemzetközivé vált párbeszéd, ami publikálásokból, kritikákból, értékelésekből, egymás munkájának hitelesítéséből áll. A nemzetközi tudományos közösség szűrőin keresztüljutott munkák tekinthetőek hiteles és elfogadható eredménynek a tudomány művelői számára.

A tudomány segítségével modelleket építünk a világ működésére vonatkozóan, amelyek összhangban vannak az adott időpontig megfigyelt és mért valóssággal. Ezek a modellek időről-időre korrekcióra szorulnak, amint valamely újabb mérés/megfigyelés ellentmond a korábbi modelleknek. A tudománynak tehát természetes része az önkorrekció.

A tudomány köntösébe bújt szubjektum

Bár a tudomány fenti (nem teljesen precíz) definiálását - azt hiszem - a legtöbb azt művelő ember nagyjából elfogadná, mégis sokan közülük (is) beleesnek abba a hibába, hogy nem veszik észre, amikor átlépik a határt a tudomány művelése és a tudomány eredményeinek szubjektív felhasználása között. Ennek pedig az a következménye, hogy tudományként aposztrofálnak olyan dolgokat is, amelyeknek a tudományhoz semmi közük nincsen. A tudomány illetékessége odáig terjed, hogy magyarázatokat ad a világ jelenségeire, válaszol a "hogyan?" kérdésre. Hogy a tudományos módszer által birtokunkba került eredményeket, tudást mire és hogyan használjuk fel, az viszont már egyértelműen kívül esik annak kompetenciáján. Ez a mi, szubjektív döntésünk.

Ennek tisztázása, a határvonal precíz meghúzása látszólag apróság, valójában viszont hatalmas jelentősége van abban, hogy hogyan gondolunk a világunkra, a kultúránkra, az életünkre, és mivé formáljuk, merre irányítjuk azt. A technológiákhoz való hozzáállásunk egy kiváló példa erre a határvonal-elmosásra. A különböző eszközök és technológiák kifejlesztését és alkalmazását legtöbben a tudomány eredményének tartják, pedig ez egy súlyos tévedés. A tudomány eredményei nem eszközök és technológiák, hanem a világ jelenségeit leíró magyarázatok és modellek. Ezen magyarázatok és modellek segítségével, azok felhasználásával persze készíthetünk eszközöket, de ezek már semmiképpen sem a tudomány eredményei, hanem az emberi szubjektumé, ami úgy döntött, hogy a tudomány eredményeit erre használja fel. Nagyon fontos ennek felismerése, hogy valóban és érdemben el tudjunk gondolkozni azon, hogy mi következik a tudomány eredményeiből és mi az, ami belőlünk következik, a mi saját, szubjektív döntéseinkből. Hozok néhány példát, hogy érzékeltessem ezt a különbségtételt:

• a fizika tudományának hatókörébe tartozik annak vizsgálata, hogy a rádióhullámok miként terjednek a térben, viszont semmiféle tudományos eredmény nem mondja azt, hogy nekünk ennek felhasználásával mobiltelefonokat kell készítenünk és használnunk
• tudományos vizsgálódás tárgya, hogy miként, milyen sebességgel lehet elhagyni a Föld légkörét, de ennek meghatározása semmiképpen sem indukálja, hogy nekünk űrhajót kell építenünk és a Marsot kell célba vennünk vele (persze azt sem, hogy nem kell): csupán lehetővé teszi, és ez hatalmas különbség
• a genetika tudományának eredménye az a tudás, hogy a gének milyen szabályok szerint öröklődnek, hogyan kombinálódnak, hogyan hatnak egymásra, valamint mikor és hogyan fejeződnek ki, de a genetika semmit nem állít arról, hogy az embernek meg kell-e változtatnia a kukorica növény génállományát, hogy az bizonyos kártevők ellen ellenanyagot termeljen, vagy sem

Máshonnan közelítve a tudomány alapvető tulajdonsága, hogy értéksemleges. Azok a döntések viszont, amelyek arra vonatkoznak, hogy a tudomány eredményeit mire és hogyan használjuk fel, szubjektívek és az értékrendünket tükrözik.

Szubjektum nélküli tudomány nincs

Még eggyel tovább lépve a fenti gondolatok mentén, azt is egész nyugodtan állíthatjuk, hogy a tudományból, illetve annak műveléséből (ami nélkül a tudomány persze egy halott dolog, mert senki nem működteti) elméletileg sem lehet teljesen kivenni a szubjektivitást (csupán minimalizálni). Ugyanis ha más nem is, az, hogy mit kutatunk, mit teszünk a tudományos módszer tárgyává, biztosan egy szubjektív döntés eredménye lesz, és tükrözni fogja a értékrendünket.

Mi ennek a jelentősége?

Ezen a ponton felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy oké-oké, ezt tisztáztuk, de mégis mi ennek a jelentősége, ha van neki egyáltalán?

Az én meglátásom szerint nagyon is van és nem is kicsi. Ugyanis addig, amíg ne ismerjük fel egyértelműen a határt a tudomány és a szubjektív döntéseink között, és olyan dolgokat is a tudomány köntösébe bújtatunk, amelyek a saját döntéseink eredményei, addig egyrészt nem is igazán látjuk, hogy mi áll szabadságunkban, milyen döntéseket hozhatunk, másrészt a saját, döntésünkkel járó felelősséget, illetve - ami ezt megelőzi - a döntésünk mérlegelését és igazolásának követelményét könnyen lerázzuk magunkról a tudományra, az objektivitásra, a racionalitásra, és hasonló dolgokra hivatkozva. Ez praktikusan azt jelenti, hogy tudattalanul, de radikálisan beszűkítjük a választási lehetőségeinket, és a döntéseinkért gyakorta nem vállaljuk a felelősséget, hiszen nem is igazán eszmélünk rá, hogy ezek a mi döntéseink.

Javaslom az olvasónak, hogy figyelje meg, hogy embertársai (vagy akár saját maga ;)) hogyan gondolkoznak például a technológiák használatáról, szét tudják-e választani a tudományt az annak eredményeire épülő technológiáktól, illetve gondolják-e, hogy a tudomány semmilyen szinten nem kötelez minket semmilyen technológia kifejlesztésére és használatára, vagy a mai módon való használatára (sőt, valójában rengeteg esetben óva int attól)? Vajon mennyire gondolja azt bárki, hogy tudományos eredmények birtokában racionálisan lehet arra jutni, hogy egy technológiát akár ne használjunk?

A fejlődésmítosz

Van egy jelenség, amit én "fejlődésmítosznak" hívok és a kultúránk (a nyugati kultúra) alapvető és téves meggyőződéseként tartok számon. Ez abban áll, hogy a "fejlődést" egyértelműen és messzemenőkig pozitív értelemben használva azonosítjuk a technológiai fejlődéssel, és mindezt a hozzáállást egy objektív és racionális elképzelésnek tartjuk. A fejlődésmítosz hívei (bár ők nem híveknek gondolják magukat, és hevesen tiltakoznának, hogy az elképzelésüket mítosznak bélyegzem) - a kultúránk tagjainak többsége - tulajdonképpen elképzelni sem tudja, hogy ezt lehet másként gondolni, hogy ez nem magától értetődő, objektív, racionális hozzáállás. Egyébként ez a két jellemvonása teszi a fejlődésmítoszt (a többivel egyetemben, mert hogy nem ez az egyetlen) kulturális meggyőződéssé.

Pedig ha egy kicsit is elkezdünk magunkban azon gondolkozni, hogy a "fejlődés" mit foglalhat magában, akkor arra jutunk, hogy számos dolgot, ami nem technológia (az emberek szociális és érzelmi igényeinek kielégítését; társadalmi igazságosságot; egy egészséges, élhető, értelmes és fenntartható élet lehetőségét; pozitív jövőképet, stb.), és tulajdonképpen a technológiát nem is egyértelműen. Ha az ember elkezd kételkedni a fejlődésmítoszban, akkor nagyon hamar egészen abszurdnak látja majd azt. Végignézve a történelmünkön, eszébe jut, hogy lehet-e fejlődésnek nevezni, amikor egy technológiailag fejlett kultúra elpusztít a Föld színéről kvázi minden más, az övétől eltérő kultúrát? Lehet-e fejlődésnek nevezni azt, hogy a technológiailag fejlett kultúra olyan mértékben népesedik túl, hogy végletesen felemészti a bolygó erőforrásait, az ökológiai rendszert szinte teljesen tönkretéve, milliókat háborúra és éhezésre kárhoztatva? Most nem megyek tovább ezzel a mezsgyén, de számos kérdés jönne itt még a szembe. Csak annyit tennék még hozzá, hogy a fejlődésmítosz ijesztően erős meggyőződésnek tűnik az emberek fejében. Érzésem szerint sokan még akkor is ragaszkodnának hozzá, ha az eredményeként minden tönkremenne körülöttük és esetleg a saját, illetve az egész emberiség túlélése kerülne veszélybe általa. Szóval szerintem érdemes elkezdeni kételkedni a fejlődésmítoszban.

De mi köze is van ennek az eredeti témánkhoz? Hát az, hogy a fejlődészmítosz többé-kevésbé a fenti különbségtétel hiányának a következménye. Ez a kulturális meggyőződés tömören a [tudomány -> tudás -> technológia -> fejlődés] magától értetődőnek gondolt implikációkkal írható le. A fent leírt különbségtétel belátása pedig az utolsó két nyilacska törlését, vagy legalábbis kérdőjellé alakítását eredményezi, ami pedig a tudomány segítségével megszerzett tudásunk felhasználására vonatkozóan a mérlegelés szükségességét és az ebben való felelősségünk felismerését vonja maga után. Ezt pedig én már egyértelműen fejlődésnek hívnám.