B-történetek

Plakáttalan utakon

2019. augusztus 08. 09:18 - Paulo Gergő

"Fogyasztói társadalomban élünk." - szokták mondani. Mintha ez valami súlyos teherként ránk nehezedő, vagy éppen áldásként a fejünkre szálló, de mindenképpen kívülről jövő dolog lenne. Pedig ez egyáltalán nincs így. Mi döntjük el, a mi cselekedeteink hatására alakul ki, hogy milyen társadalomban élünk, az milyen gazdaságot működtet, mik az alapvető értékei, mire helyezi a hangsúlyt az emberi élettel kapcsolatban, mennyire és miként óvja meg a természet értékeit, mennyire bánik takarékosan a természeti erőforrásokkal, stb.

Kevesen gondolnak ebbe bele, de a fogyasztói társadalom egyáltalán nem egy magától értetődő dolog, sőt, helyesebb azt mondani, hogy egy igen-igen szürreális valami. Olyan alapvetései vannak, amelyek nemcsak hogy szubjektívek, de egyenesen hamisnak bizonyulnak, ha összevetjük őket a valósággal. Az egyik ilyen, hogy az ember minél többet fogyaszt, annál boldogabb. Ebből pedig egyenesen következik, hogy az anyagi értelemben vett gazdagságra kell helyezni a hangsúlyt, és lehetővé kell tenni, hogy az emberek minél többet fogyaszthassanak. Amikor az ember így leírja ezt az egyébként a mindennapjainkat teljesen átható szemléletet, máris nem tűnik annyira stabilnak és ésszerűnek. Ami persze nem csoda, hiszen számos oldalról megvizsgálva kiderül, hogy ez egy nagyon bizonytalan lábakon álló félhazugság:

  • szociológiai és pszichológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy a stabil és egészséges megélhetés (fedél a fejünk fölött, télen nem fázunk, egészséges élelmiszer és még néhány alapvető dolog) biztosításán túl az anyagi javak további halmozása közép- és hosszú távon nem okoz nagyobb boldogságérzést
  • a fogyasztói társadalom modellje erős összefüggésben van az erőforrásaink túlhasználatával, a természeti értékek, a létezésünket lehetővé tevő ökoszisztéma lerombolásával, és olyan környezeti problémák előidézésével, mint amilyen például a globális felmelegedés; a természet degradációja és a globális ökológiai problémák (amelyek persze gazdasági és szociális krízisekbe torkollnak) pedig nemigen nevezhetők az emberi boldogság előidézőinek, ebben remélem sokan egyetértünk
  • a fogyasztás folymatos (kifinomult eszközökkel való) ösztönzése tulajdonképpen a megelégedettség érzésének lehetőségétől fosztja meg az embereket az által, hogy folyamatosan új igényeket kelt bennük, amelyek kielégítésére persze újabb és újabb anyagi javak megszerzését kínálja fel lehetőségként; a megelégedettség pedig az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet, amelyet szinte teljesen ellehetetlenítenek a fogyasztói társadalom működési mechanizmusai
  • talán nem véletlen, hogy kb. mindegyik vallási bölcselet is azt tanítja, hogy az ember alapvetően ne az anyagi javak hajszolásában keresse a boldogságát, hanem a szellemi kiteljesedésben, az értelmes élet kialakításában, a szociális kapcsolatokban és a megelégedettségben

download_1.jpg

A fogyasztói társadalom pedig egy mókuskerék, amiből nehéz kiszállni, ha már egyszer valaki belekerült (tipikusan nem a saját döntése nyomán). Azért szeretnél jól fizető munkát, hogy megvásárolhasd, amitől úgy gondolod, hogy boldog leszel, de amikor az megvan, akkor valahogy már megint másra vágysz, amihez megint pénz kell, amihez megint sok munka, és ez így megy tovább a végtelenségig. Illetve csak addig, amíg elmúlik az életünk, a nélkül, hogy egyszer is leültünk volna ezt komolyan átgondolni, hogy megéri-e, és hogy valójában milyen lehetőségeink vannak az életben ezen kívül.

Hogy mindebből nehéz kilépni, azt többek között a minden eddiginél kifinomultabb módon ránk ható reklámok özöne biztosítja, amiből tulajdonképpen nem tudjuk kivonni magunkat. Korlátozni persze tudjuk őket, de például az utcai plakátokat nem tudjuk nem észrevenni, de ha valaki néz TV-t, vagy használja az internetet akár csupán kifogástalanul értelmes célokra, akkor is állandóan szembe találja magát reklámokkal. Szóval folyton azt látjuk, hogy valamit el akarnak adni nekünk, állandóan valami ott lebeg a szemünk előtt, amitől a ki nem mondott, de erősen sugallt ígéret szerint boldogabbak, sikeresebbek, menőbben, szerethetőbbek lehetünk.

És ebbe annyira beleszoktunk az évtizedek során, hogy már észre sem vesszük, hogy mennyire nem normális, mennyire embertelen és mennyire megterhelő ez a számunkra. Csak hazamegyünk a munkából, és mire elvégzünk minden létfontosságú tevékenységet, már annyira fáradtak vagyunk, jelentős részben a nap közben minket érő ingerek sokasága miatt, hogy kiesik a könyv a kezünkből. Másnap pedig minden kezdődik előlről.

Ha valaki, miközben az utcán sétálunk, interneten olvasgatunk, vagy TV-t nézünk, folyamatosan suttogna a fülünkbe ilyeneket, hogy "meg kéne venned azt az új, nagyképernyős TV-t", "nézd, milyen csinos az a ruha, akár a tiéd is lehetne", "ha ilyen autód lenne, és ezzel járnál dolgozni, biztosan irigyelnének a kollégáid", akkor biztosan elküldenénk az illetőt melegebb éghajlatra. Pedig lényegében ez történik a reklámplakátok, reklámvideók, vibráló, csillogó, forgó, tekergő márkajelzések, feliratok által, csak épp egy árnyalattal kevésbé közvetlen módon.

Lehetőségeket nem csak úgy lehet megszüntetni, hogy erőszakkal elpusztítjuk őket, hanem úgy is, hogy egész egyszerűen nem beszélünk róluk, mintha nem is léteznének. Ezzel pedig rengeteg marketing- és reklámszakember (továbbá nem kevés politikus) nagyon is tisztában van. Vagy netán Önök hallották már bármely gazdasági szereplő "marketingesének", vagy bármely, a GDP-növekedést istenítő politikusnak a szájából, hogy azok az emlegetett utcai plakátok nem magától értetődően és szükségszerűen vannak ott lépten-nyomon a városban, hanem döntések, a mi döntéseink nyomán? És hogy ugyanilyen döntések nyomán az is egy lehetőség, hogy leszedjük és többé nem rakjuk fel őket? És akkor még csak nem is azt állítom, hogy ez jó vagy rossz döntés lenne, hanem hogy egyáltalán VAN MÁS LEHETŐSÉGÜNK. Fontos néha a lehetőségeinken gondolkozni, miközben mások már sokat gondolkoztak róla (mármint nem az ő, hanem a mi lehetőségeinkről).

signage-before-after.jpg

De ha már idáig eljutottunk, hogy ez a lehetőség igenis létezik, akkor most játszunk el a gondolattal egy kicsit, hogy mégis mi lenne, ha meg is valósulna. Mi lenne, ha egyáltalán nem lennének különböző termékeket reklámozó plakátok, képernyők, színes, villódzó-pörgő-mozgó feliratok az utcákon, közterületeken, sőt, a metróban sem, és úgy egyáltalán olyan helyeken, amit az ember (amennyiben nem akar egész életében otthon ülni és bámulni az üres falat, és mondjuk eljár dolgozni) nem tud elkerülni. A következő kérdések/gondolatok ötlenek fel bennem ennek kapcsán:

  • vajon nem értesülnénk arról, hogy mit van lehetőségünk megvásárolni az üzletekben? Ez aligha lenne így. Bármiféle lehetőség, ami jelenleg működik arra, hogy az ember egy terméket megtaláljon (és ebből elég sok van), továbbra is működne. Szóval ha nekem például egy hűtőre lenne szükségem, továbbra is rákereshetnék pl. az interneten, vagy egyszerűen bemehetnék egy boltba, ahol ilyesmit árulnak, és válogathatnék kedvemre. HA AKARNÉK, és ez a nagyon fontos pont itt. Ugyanis a fogyasztói társadalom reklámgépezete nem kimondva, de tulajdonképpen gyereknek néz mindannyiunkat, akinek folyton meg kell mondani, hogy mit akarjon, hogy mit jó tennie, mitől lesz jó neki. Ehhez gazdasági érdeke fűződik. De mikor fogjuk már magunknak megkövetelni, hogy felnőttnek nézzenek bennünket és ne lökdössenek és csábítgassanak mindenféle döntések felé, amelyek magunktól eszünkbe sem jutnának?
  • na de mi lenne azzal a sok reklámszakemberrel, marketingessel, aki jelenleg abból él, hogy legyártja ezeket az utcai plakátokat, hirdetéseket? Hát annyi lenne, hogy jelentős részük kénytelen lenne más munkát keresni. Ez lehet, hogy számukra átmenetileg kellemetlenséget okozna, de bízhatunk benne (főleg most, hogy számos területen munkaerőhiány van Magyarországon), hogy találnának maguk számára másik munkát. Ha valamiről azt gondoljuk, hogy nem szolgálja az emberek érdekeit, negatívan hat a testi és/vagy szellemi egészségükre, illetve egyéb súlyos negatív következményei vannak (pl. túlfogyasztás, és az ezzel járó környezeti, gazdasági, társadalmi krízisek), akkor nem lehet érv ezeknek a tevékenységeknek a folytatására, hogy emberek jelenleg ebből élnek. Gondolom a legtöbben egyetértünk abban, hogy ha kiderül egy gyárról, hogy a szennyező anyag, amit a működése során kibocsát magából, rákot okoz, amitől már eddig is rengetegen megbetegedtek, akkor nem engedhető meg, hogy az tovább működjön, csak azért, mert az ott dolgozó emberek így elveszítik a munkájukat. Ezekben az esetekben mérlegelni kell, hogy mi a fontosabb, és ha a testileg megbetegítő szennyezés esetében (nagyon helyesen) a szennyezés megszüntetése fontosabb, mint a munkahelyek megtartása, akkor miért lenne ez másként a szellemi szennyezéssel, ami minden nap nagy dózisban ér minket?
  • nem lesz ez rossz a gazdaságnak? A kérdés tipikus a mai szürreális szemléletben, de valójában értelmetlen. A gazdaság az emberek életének szervezése érdekében jött létre, nem egy önálló entitás, ezért önmagában értelmetlen arról beszélni, hogy neki (kinek?) jó lenne-e bármi. A kérdés az, hogy az embereknek jó-e az, ahogy a gazdaság (mint eszköz) aktuálisan működik, és ha nem, akkor hogyan lehetne rajta javítani. A gazdaság méretének növelése önmagában szintén nem lehet cél, különösen akkor nem, ha az egyúttal az emberek közérzetére és mentális egészségére van negatív hatással.
  • nem lenne-e szürke, unalmas a város a színes-szagos plakátok nélkül? Nyilván valamelyest szubjektív, mi a szép, esztétikailag mi a kívánatos. Én a magam részéről azt gondolom, hogy a mindent belepő figyelemfelkeltő reklámok elfedik a város igazi arcát, egyediségét, és szépségét, amit az olyan visszafogottabb dolgokban lehet felfedezni, mint a régi épületek, a széles, árnyas sétányok, a macskaköves girbegurba utcácskák, a folyópart, a vár/tempolom a dombok tetején és még sok másban. A globalizált gazdaság olyan manifesztációi, mint a reklámplakátok, tulajdonképpen sztenderdizálják a városokat is, hiszen a világ egyébként egymástól jelentősen különböző nagyobb városaiban ugyanannak a néhány tucat multicégnek a plakátjai sorakoznak. Olyan helyeken pedig, amilyenek az aluljárók és a metró, el tudnék képzelni sokkal emberközpontúbb, az ember érzésvilágára egészségesebb hatást gyakorló tartalmakat is. Lehetne például a metró szárnyaikat bontogató festők kiállítási felülete, ahol egy bizonyos ideig láthatóak lennének az alkotásaik, persze azok sem olyan sűrűn, mint ma a reklámplakátok. Én sokkal szívesebben nézegetném ezeket. De ez csak egy javaslat a számos lehetséges közül, a lényeg itt csupán annyi, hogy ne gondoljuk kőbe vésettnek, hogy nekünk állandóan termékreklámokat kell nézetegnünk.

london-before-after-ads.jpg

Közelegnek az önkormányzati választások, amikor is eldől majd, hogy kik hozhatnak döntéseket a nevünkben városi, kerületi szinten. A fenti probléma csupán egy kérdés a sok közül (de egyáltalán nem jelentéktelen), ami a nagyobb városokat érinti hatványozottan. Eddig egyetlen önkormányzati képviselő- vagy polgármesterjelöltről sem tudok, aki ezzel a kérdéssel érdemben foglalkozott volna. De még egyáltalán nem késő. Ha elkezdünk beszélni ezekről a dolgokról, és elég sokan szeretnénk, van esélye, hogy lesz olyan választott képviselő, aki felvállalja ezt az ügyet, és akár meg is valósítja (ha megválasztjuk). Nem Magyarország lenne az első ország, aki ezt megtenné: SZÁMOS nemzetközi példa van már hasonlóra.

A fent leírt konkrét, pozitív hozadékok mellett lenne a közterületi reklámok betiltásának még egy óriási szimbolikus jelentősége is: azt mutatná, hogy hajlandóak vagyunk kiszabadulni a fogyasztói társadalom egyre nyomasztóbb kényszerei, terhei és idiotizmusa alól, és egy, az ember (és persze a könyezete, ami nélkül nem tud létezni, és aminek az egészsége visszahat rá) testi és szellemi egészségét előtérbe helyező világot felépíteni. Ha bármely politikai párt jelöltje, vagy független képviselő- illetve polgármesterjelölt kiállna e mellett az ügy mellett, azt én nagyon pozitívan értékelném, és nem hiszem, hogy egyedül lennék ezzel.

*Képek forrásai: I. - i.ytimg.com, II. - 99percentinvisible.org, III. - 99percentinvisible.org

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://btortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr7615000604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása