Tényleg ennyire vagyunk képesek, vagy nem éri meg minőséget gyártani?
Ma már legendák szólnak azokról a Hajdú mosógépekről, amelyek 30 éven keresztül szolgáltak kifogástalanul egy családot úgy, hogy minden nap legalább 1-szer használták őket. 15 éve még nekünk is volt ilyen. De még húszonpár évvel ezelőtt is tudtunk vásárolni olyan porszívót, amire 30 év garanciát adtak és a mai napig hiba nélkül működik. Ehhez képest a mai helyzet a nagy háztartási gépek piacán, gyártótól függetlenül nagyjából az, hogy 1-2 év gyári garancia mellett legfeljebb némi felár ellenében juthatunk plusz 3 év garanciához; netán egyes alkatrészekre (nem a teljes készülékre) kapunk 10 év garanciát, de ez már kivételes eset. És ez sajnos a tapasztalatok szerint nem csak a garanciáról szól, hanem valóban arról, hogy a mai gépek néhány év után meghibásodnak, javításra szorulnak, vagy teljesen tönkremennek. Hogy mi indokolhatja ezt a változást, és hogy kinek jó ez, arról szeretnék most értekezni.
Visszafejlődött volna a technológia?
Vásárlóként egyrészt azt tapasztalom, hogy nem találok a nagy háztartási gépek piacán olyan készüléket, aminél garantálnák a hosszú élettartamot, és a megvásárolt készülékek sajnos 3-5 év után már gyakran javításra vagy cserére szorulnak. Sőt, a helyzet súlyosságát jelzi, hogy (nyilván szélesebb körű tapasztalat birtokában) az őszintébb bolti eladók el is mondják az embernek, hogy a megvásárolt gépe a garancia lejárta után 1-2 évvel valószínűleg meg fog hibásodni, vélhetőleg az elektronikája fogja felmondani a szolgálatot.
Akaratlanul felmerül az emberben a kérdése, hogy miért "kell" ennek így lennie? Én, bár a tervezett elavulásról szóló összeesküvés-elméleteket túlzott leegyszerűsítésnek gondolom, a másik oldalról azt is kizártnak tartom, hogy a gyártók technológiailag ne lennének képesek például olyan elektronikát készíteni ezekhez az egyszerű kezelőfelülettel rendelkező gépekhez, ami bírja 30+ évig. Akkora változás azért nem következett be a mosógépek, mosogatógépek, szárítógépek és hűtők kezelőfelületében, hogy amit meg tudtak csinálni 30 éve az akkori technológiával időtállóra, azt most a mostanival ne tudnák. Ezt - azt hiszem - teljes mértékben kizárhatjuk. Így nemigen marad más, mint annak feltételezése, hogy még ha nem is tervezett elavulásra gondolunk, a gyártóknak valamiért mégsem igazán "éri meg" 30 évig működő berendezéseket csinálni. Vajon miért nem?
A piaci logika diktálja?
Kézenfekvő érv szokott lenni ez ügyben, hogy nyilván azért nem éri meg tartós berendezéseket gyártani senkinek, mert úgy jóval kevesebbet tud majd eladni az évek során, így hátrányba kerül a piacon. Ez az érvelés félig-meddig ugyan helytállónak látszik, de teljesen szerintem nem. Ugyanis:
- felmerül a kérdés, hogy akkor miért változott meg ez a helyzet ilyen radikálisan pl. húszonpár évvel ezelőtthöz képest, amikor még kaphatóak voltak 25-30 év garanciával háztartási gépek? Tudtommal a piaci mechanizmusok és környezet radikálisan nem változtak meg azóta a nyugati világban.
- illetve ha feltételezzük, hogy van piaci verseny, akkor miért nem éri meg egy gyártónak sem, pusztán a profitorientáltság nevében (bármiféle magasztosabb elv nélkül is) tartósabbra csinálni azt a terméket, és nem sokkal drágábban (feltételezésem szerint nem kerülne sokkal többe tisztességesen elkészíteni azt az elektronikát), de sokkal hosszabb garanciával adni? Vajon nem az lenne ennek az eredménye, hogy sokan, akik tapasztalják, hogy a gépeik sorra mennek tönkre 4-5 év után, átállnának ezen gyártó termékeire? Mitől kell félnie egy ilyen gyártónak, vagyis miért nem létezik olyan gyártó, aki ezzel próbál legalább piaci előnyre szert tenni (ha feltesszük, hogy semmi más nem jár a fejében, mint cél)?
Hallottam már olyan ellenérvet a fenti második kétségemre, hogy "de hát akkor mit tenne ez a gyártó a következő 30 évben, ha a fogyasztói megvették a gépeiket, és azok stabilan működnek, nem romlanak el"? Ezt az érvet azért nem tartom helyesnek, mert egyrészt a vásárlói kör az nem fix, feltételezhetjük, hogy sokan, akik eddig nem tőlük vásároltak, a továbbiakban őket választanák, ha garanciát tudnak vállalni a minőségre vonatkozóan, így nőne a vevőkörük. Másrészt nem mindenki egyszerre vásárol ilyen gépeket, így egyenletesen elosztva a vásárlásokat, mindig lenne miből fennmaradnia (sőt, akár sokáig bővülnie is) a cégnek. Harmadrészt 30 év után, vagy valamilyen jelentősebb fejlesztés esetén "újratermelőd(het)nek" azok a vásárlások. Szóval összességében számomra ez nem egy meggyőző magyarázat.
Kartellezés lenne a háttérben?
Az, hogy nemigen látunk felbukkanni olyan cégeket, amelyek 1 nagyságrenddel hosszabb garanciát kínálva próbálnak betörni a piacra (ami viszont a technológiát tekintve lehetséges kellene, hogy legyen) indukálhatja azt a feltételezést, hogy kartellezés folyik a háttérben, vagyis a nagy gyártók titokban megegyeznek arról, hogy senki sem gyárt "túlságosan" tartós termékeket, és ennek megfelelően nem ad hosszú garanciát, korlátozva ezzel a szabad versenyt. Ennek valószínűségét nehéz megítélni. Viszont az sem tartom kizártnak, hogy valami, általam nem látott piaci mechanizmus kartell nélkül is azt diktálja a gyártóknak, hogy ne gyártsanak 30 évig működő gépeket, ha profitot szeretnének elérni. De egyelőre ezt a mechanizmust nem látom tisztán kirajzolódni.
A fogyasztók vajon hogy gondolkoznak?
A gyártók hozzáállását nyilván befolyásolja, hogy mire van igény, vagyis hogy a fogyasztóknak mik a preferenciáik. Arról sincs igazán információm, hogy vajon a fogyasztók jelentős része hajlandó lenne-e némileg többet fizetni egy hosszú távon garantáltan jól működő eszközért, vagy sem. Amennyiben mindenki csak nagyon rövid távon gondolkozva, az adott pillanatban a lehető legkevesebb pénz elköltésére törekszik (nem számolva azzal sem, hogy 15-20 év alatt akár a többszörösét fogja költeni háztartási gépek vásárlására, mintha első alkalommal tartósat vett volna), akkor mondhatjuk, hogy a dolog nagyrészt a fogyasztókon múlott. De ezt én nem feltételezném. Amennyiben viszont az emberek egy mérhető százaléka költene többet egy tartós termékre, a piac és a piaci verseny működéséből következően meg kellene jelennie olyan terméknek is, amelyik ezt az igényt kielégíti. Márpedig ilyenek nemigen látszódnak megjelenni, szóval valami itt nem stimmel.
A politika (és az átlag ember?) GDP-mániája
A történethez még hozzátartozik, hogy a finoman szólva nem túlságosan tartós háztartási gépek gyártását nem mindenki tekinti ám problémának. Az egységnyi idő alatt több mosógép/hűtő/mosogatógép/szárítógép/stb. gyártása GDP-növekedést eredményez, amivel úgy szoktak büszkélkedni a politikai kommunikációban, mintha ez lenne a garanciája annak, hogy "minden rendben van". Ez viszont véleményem szerinte a tudatlanság, a szűklátókörűség, sőt, valamilyen fokú idiotizmus jele, több okból is:
- a GDP egy mennyiségi mérőszám (a gazdaság teljesítményét méri), viszont (a közhiedelemmel ellentétben) egyáltalán nem mond semmit a gazdaság szerkezetéről, és olyan fontos dolgokról, hogy mennyire élhető, egészséges, biztonságos, stb. egy ország az állampolgárai számára, vagy éppen arról, hogy mekkorák a társadalmi különbségek, így semmiképpen sem tekinthető úgy, mint egy annak mérésére szolgáló mutató, hogy mennyire csináljuk "jól" a dolgainkat. Ez utóbbinak nagyságrendekkel több kritériuma van, ami könnyen belátható bárkinek, aki kicsit is hajlandó kitörni az egységsugarú gondolkodásból, és árnyaltabban látni a világot
- akik mégis a GDP "jóság-mérő" tulajdonsága mellett kardoskodnak, fel szokták hozni érvként, hogy a GDP növekedés az egy főre jutó magasabb fogyasztással korrelál, így hát mégiscsak jó dolog ez összességében is; ez az érv a szememben ott bukik meg csúnyán és többszörösen, hogy egyrészt a fogyasztásnövekedés (egy szinten túl, ami nagyjából a "van mit ennem és van hol laknom" szintet jelenti, és ezen itt Magyarországon a döntő többséget tekintve azért már régen túl vagyunk) egyáltalán nem korrelál a boldogságérzettel és az életminőséggel; az a sugallat, hogy minél többet fogyasztasz, annál boldogabb leszel, a fogyasztói társadalom egyik legalapvetőbb ábrándja, és egyben legnagyobb hazugsága; másrészt a gazdasági teljesítmény (GDP) növekedése tipikusan együtt jár a környezetterhelés növekedésével, ami viszont azt jelenti, hogy egyre gyorsabban és fenntarthatatlanabbul feléljük a természeti erőforrásokat, tönkretesszük a földi ökoszisztémát (amitől mindannyiunk élete alapvetően függ) és globális problémákat idézünk a saját fejünkre, ami viszont egyértelműen negatív a saját és az utódaink életlehetőségeire és boldogulására nézve
Ennyit a GDP mániáról, ami egyébként csupán addig működik, mint politikai kommunikáció, amíg az emberek nagyobb része elhiszi, hogy igaz.
Energiahatékonysági és munkahely-teremtési bullshit
Ha már a hamis érveknél tartunk ebben a témakörben, tennék egy kis kitérőt, hogy rámutassak néhány ellentmondásra a nagy piaci szereplők (és a hozzájuk erősen kapcsolódó politikai körök) által kommunikáltak, valamint a makacs és rideg valóság között. Az egyik ilyen ellentmondás, amikor a cégek a 4-5 év után tönkremenő háztartási gépek energiahatékonyságával villognak. Ugyanis hiába A++-os energiahatékonysági besorolású egy gép, ha mondjuk 5-6 évente újra kell gyártani, ami tudvalevőleg hatalmas energiaráfordítással (és ebből is fakadó környezetterheléssel) jár, így az egész energiahatékonysági törekvés meglehetősen visszássá válik, esetleg teljesen értelmét veszti. A másik ellentmondás az az elképzelés, hogy a termelés fokozása (ami ugye összefügg a GDP növekedésének "szent" céljával) milyen jó, mert munkahelyeket teremt. A probléma ezzel "csupán" az, hogy azok a nagyvállalatok élnek ezzel az kommunikációval, amelyek a másik oldalon a piaci logika szerint minden lehetőséget megragadnak, hogy kiküszöböljék a gyártásból a drága emberi munkaerőt, és ezt a folyamatok "racionalizálásával", automatizálással, az emberi munka helyett gépek alkalmazásával érik el.
Egy földönkívüli szemével...
Összegezzük hát, hogy hogyan is nézhet ki (és egyszersmind miért problémás) ez az egész gazdasági folyamat (amit itt a háztartási gépek rövid élettartamából kiindulva elemezgetek) egy kicsit távolabbról tekintve, nem részletekbe menően, csak úgy nagy vonalakban felvázolva: gyártunk szándékosan vacak minőségű termékeket, hogy gyakran kelljen cserélni őket, és így többet lehessen előállítani belőlük, mindezt nyilván a profit érdekében; az emberek megveszik ezeket a gépeket, és összességében sokkal többet költenek rá, mintha egyszer valamelyest ugyan többe kerülő, de hosszú távon működő gépeket vásárolnának (amely "befektetés" anyagilag is megtérülne); közben feléljük a természeti erőforrásainkat, és katasztrofális állapotba taszítjuk az ökológiai rendszert, amitől pedig mindannyian függünk; mindeközben ujjongunk a GDP-növekedésnek, ami könnyen belátható módon semmilyen értelemben nem tekinthető a "jó" mérőszámának; eközben energiahatékonysággal és munkahelyteremtéssel büszkélkedünk, miközben a másik oldalon mindkettő ellen dolgozunk (ilyen paradox módon való munkahelyteremtéssel ráadásul egy olyan világban büszkélkedünk, ahol általános hozzáállás, hogy az emberek próbálnak minél kevesebbet dolgozni, vagyis ez egyfajta "dupla-paradoxon" ;)). Nagyjából így néz ki a képlet, és erről eszembe jut egy frappáns gondolat, ami arról szól, hogy ha véletlenül idetévedne egy, a földi viszonyokat kevéssé ismerő földönkívüli, akkor bizonyára vakargatná a fejét (már ha éppen lenne neki), hogy "fel nem foghatom, hogy ezek a lények ezen a bolygón vajon miért gyártanak a nyersanyagból hulladékot".
Mi is a problémám?
Bár a fentiekből - azt hiszem - nagyjából kirajzolódott, hogy mik is a problémáim ezekkel a jelenségekkel és folyamatokkal, azért röviden összefoglalom még egyszer:
- azzal, hogy nem tartós háztartási eszközöket gyártunk, tovább növeljük a környezetterhelést, ami már így is sokkal-sokkal nagyobb, mint ami megengedhető lenne, ha egészségben akarjuk tartani az ökoszisztémát a Földön, vagyis egy élhető világot megőrizni a következő generációknak is
- a folytonos növekedésre ítélt gazdasági rendszer, amely "hulladékot" gyárt a termelés fokozása érdekében, fenntarthatatlan, ostoba, ellentmondásokkal teli, közép- és hosszú távon semmiképpen sem szolgálja az emberiség és az egyes emberek érdekeit, a boldogulásunkat és életminőségünk javulását
- a háztartási gépek gyors tönkremenetele egy csomó bosszúságot, fölösleges költséget okoz az embereknek
Legyünk konstruktívak, keressük a megoldásokat!
Alulról szerveződve...
A piac működésének törvényszerűségei alapján a vásárlók/fogyasztók és a gyártók, tehát a kereslet és kínálat kölcsönösen hatással vannak egymásra, alakítják egymást. A fogyasztók összessége hatalmas erőt képvisel a piaci viszonyok alakítása szempontjából, preferenciáival tulajdonképpen majdnem teljesen meghatározhatná, hogy milyen termékek legyenek elérhetőek a piacon. Viszont ennek a hatalomnak van legalább két nagy korlátja. Az egyik az, hogy a fogyasztók összessége egyetlen entitásként tulajdonképpen nem létezik, ez csupán egy kategória, amelyet immár fogyasztók százmilliói vagy milliárdjai alkotnak, akik különböző élethelyzetben vannak, különböző gondolatokkal, szemlélettel és ebből fakadóan különböző fogyasztói preferenciákkal rendelkeznek. Ez utóbbi összehangolása nyilvánvalóan nem egyszerű, praktikusan sosem lehet teljes semmilyen irányú egységes fellépés érdekében sem. A másik korlát az, hogy a fogyasztók, egyesével alapvetően nincsenek tisztában a piac alakításában játszott szerepükkel, és így az ebből fakadó lehetőségeikkel sem tudnak élni. Nem gondolkoznak rajta, nem tudják, vagy nem tudatosítják magukban kellőképpen, hogy tulajdonképpen bármely termék létezése (vagy eltűnése) a piacon szinte csak és kizárólag az ő döntéseiken múlik, amely döntésekben nekik praktikusan nagyon nagy szabadságuk van, még ha nincsenek is ennek tudatában (általában közvetlenül senki sem kényszeríti őket bármely termék megvásárlására).
Tudom, hogy a háztartási gépek élettartamára vonatkozó panaszaimmal nem vagyok egyedül, bár azt nehéz megmondani, hogy vajon hányan osztoznak velem ezekben a gondolatokban, hányan értenek velem többé-kevésbé egyet. Elképzelhetőnek tartom, hogy azért egy masszív vásárlói tömegtől ezek a gondolatok nem állnak túl távol, és ezek az emberek adott esetben hajlandóak lennének némi erőfeszítést, vagy lépéseket tenni mindezen problémák kiküszöbölése érdekében. Ha ez így van, akkor az a kérdés, hogyan lehetne ezeket az embereket megszólítani, illetve milyen lépéseket kellene tenni ahhoz, hogy a helyzet változzon, hogy a háztartási gépek piaca ilyen szempontból kimozduljon a jelenlegi status quo-ból.
A két kérdésre adható válaszról egyelőre csupán elképzeléseim vannak. A fogyasztók a közösségi médián keresztül szerintem megszólíthatóak, ha egy erre vonatkozó kezdeményezés célja és üzenete kellőképpen világos és határozott. Egy ilyen, közösségi médiából induló kezdeményezés, ha jól sikerül, átütheti a szélesebb tömegek által figyelt médiák ingerküszöbét is, és adott esetben kellőképpen kinőheti magát, hogy valódi változást érjen el.
Arra vonatkozóan, hogy milyen lépésekre lenne szükség, a következő elképzelésem van. Fogyasztók egy tömegének mindenképpen egységesen kell fellépnie a gyártókkal "szemben", kinyilvánítva, hogy mit várnak tőlük, és cserébe mit kínálnak. Olyasmire gondolok, hogy elvárnánk, hogy 15-20-25 év garanciát adjanak termékeikre, cserébe az övékét fogjuk választani (amennyiben egyébként funkcionálisan is megfelelnek), továbbá hajlandóak vagyunk ezért némileg (10-20%-al?) magasabb árat fizetni. Valamiféle petíciót tudok elképzelni erre a célra, amit ha megfelelő számú ember aláír/támogat, akkor a gyártókkal szemben már kellően hatékony eszköz lehet a hozzáállásuk megváltoztatása végett. Felhívnám a figyelmet arra, hogy ez egy egyáltalán nem erőszakos, véleményem szerint teljes mértékben korrekt kezdeményezés lenne, hiszen csupán kifejeznénk, hogy milyen terméket szeretnénk látni a piacon, és amelyik gyártó hajlandó lenne azt nekünk elkészíteni, az általunk piaci előnyre tehetne szert.
Úgy gondolom, hogy a fenti koncepció működőképes lehet a valóságban. Mindemellett tisztában vagyok azzal is, hogy számos akadály, előre nem látott nehézség vagy buktató jöhet szembe egy ilyen kezdeményezés megvalósítása során.
A törvényhozókra hatva...
A másik, (pl. a gazdasági szereplők és a politika összefonódásai miatt) egyszerűnek egyáltalán nem ígérkező út az lenne, hogy a törvényhozókat helyezzük nyomás alá egyfajta állampolgári összefogás által, hogy hozzanak olyan törvényeket, amelyek kötelezik a gyártókat a garanciák kiterjesztésére (pl. minimum 15 év garanciát kell biztosítani minden nagy háztartási gép esetén). Ez praktikusan lehetségesnek tűnik, a gyártók is minden bizonnyal képesek lennének teljesíteni ezt az elvárást a mai technológia mellett, még ha nem is örülnének egy ilyen, a "piaci szabadságukat" korlátozó szabályozásnak. Hogy jogi korlátai vannak-e mindennek, illetve ha vannak, akkor mennyire áthidalhatóak, azt sajnos nem tudom. Mindenesetre ez is egy olyan útja a változás elérésének, amit érdemes lenne megpróbálni. A mellett, hogy teljes körű és nagyobb horderejű változás lenne elérhető ilyen módon, ha sikerülne, olyan precedenst teremthetne egy ilyen eset, amiből aztán számos hasonló, előremutató kezdeményezés fakadhatna.
Beszéljünk róla!
A fentiek az én elképzeléseim erről a problémakörről. Lehet, hogy sok mindent rosszul gondolok/látok, rosszul értékelek, esetleg logikai hibákat vétek az érveléseim során, vagy a megoldási javaslataim nem reálisak. Kérlek benneteket, akik ezt olvassátok, hogy kommenteljetek, és vitassuk meg együtt, hogy mi is itt a valós helyzet, van-e mit megoldani, és ha igen, akkor azt hogyan csináljuk. Számítok rátok ez ügyben! :)
