B-történetek

Gonoszak-e a multik?

2020. május 01. 19:11 - Paulo Gergő

Rövid válasz: a szónak abban az értelmében, ahogy emberekre használjuk: nem. Nem gonoszak, hiszen ezt a kifejezést csak egy erkölcsi lényekre érvényes használni. Ezek a nagy gazdasági szereplők azonban erkölcsön kívüli entitások. A hosszabb válasz alább következik.

Mi az, hogy "erkölcsön kívüli entitás"?

Elsőre furcsának hangozhat ez a kifejezés, pedig nagyon is kézenfekvő és igazságtartalma viszonylag könnyen levezethető. Ha egy gazdasági szereplő meghalad egy bizonyos méretet, akkor az azt működtető emberek kis fogaskerekek lesznek csupán a nagy egészhez képest. Ez azzal jár, hogy egyesével nem látják át az egésznek a működését, nem látják át a folyamatokat, a döntéshozást, a különböző tevékenységek következményeit, és nincs is igazán beleszólásuk a cég működésébe. Vagy ha látnak is ebből valamit, könnyen elhárítják a felelősséget azzal, hogy hiszen az ő feladatuk csak egy nagyon-nagyon speciális dolog, amiben önmagában talán nem találnak kivetnivalót. Egy speciális feladatra szerződtek, amiért fizetést kapnak, és ennyi. Ez az általános indoklás (vagy inkább érzés), hogy miért nem foglalkoznak azzal, hogy a termékek gyártása és használata, vagy a szolgáltatások megvalósítása, pláne az egész cég működése milyen hatással van összességében a társadalomra, az emberek életére, a környezetre, a kultúránkra, a döntési lehetőségeinkre, vagy éppen erkölcsileg hogyan ítélendő meg. Könyvelők, HR-esek, marketing-esek, a sales-esek, programozók, mérnökök, rendszergazdák, építészek, jogászok, manager-ek, gyári munkások, épület-üzemeltetők, takarítók, és még sorolhatnám. Mindenki szépen a fizetségéért cserébe tehetsége, tudása és szorgalma szerint elvégzi a rá bízott feladatokat, aztán hazamegy élni az életének fennmaradó részét. A cég egészének működését pedig senki nem érzi dolgának értékelni, és senki nem vállalja érte a felelősséget sem. Ennek a pszichológiája érthető, és minél nagyobbra duzzad egy gazdasági szereplő, annál inkább érvényesül: minél kevésbé látunk rá folyamatokra, minél kevesebb közvetlen tapasztalatunk van a következményeket illetően, minél kevésbé vagyunk részesei a döntéshozatalnak, minél kisebb részét végezzük a teljes tevékenységnek, és minél kevésbé érezzük, hogy hatással lennénk az egészre, azt annál távolabb érezzük magunktól, annál kevésbé érzünk felelősséget vele kapcsolatban.

Nade mi van a felsővezetőkkel?

(Őket keresi a BKV... jelentkezés a trolibuszgarázsban ;))

Gondolhatjuk, hogy vannak kulcspozícióban lévő emberek még egy nagyra nőtt cégnél is, akik viszont döntenek az egésszel kapcsolatban, döntenek arról, hogy a cég milyen tevékenységet végezzen, mit, hogyan, hol, kiknek a foglalkoztatásával állítson elő, hogyan működjön, stb. Ez viszont több szempontból is látszólagos csupán. Praktikusan valóban ők hoznak "nagy" döntéseket, de gyakorlatilag vajmi kevés szabadságuk van ebben. Tevékenységük és döntéseik irányát, illetve annak sikerességét nem erkölcsi ítéleteik, hanem a piaci keretek és a legalapvetőbb motiváció: a profitorientáltság határozzák meg. Egy cég piaci értelemben akkor sikeres, és ezáltal akkor tud nagyra nőni, ha nagyon hatékony a profit elérésében. A jelenleg érvényes piaci keretek között és piaci értelemben a sikeresség kizárólag azon múlik, hogy mennyi profitot realizál egy cég adott idő alatt. A társadalmi normák, erkölcsi szabályok, környezetvédelmi előírások betartása külső kényszer, nem része a motivációnak, ennélfogva tipikusan sokat is tesznek azért, hogy kikerüljenek ezek hatálya alól (de erről majd később). A felsővezetők nem a társadalom, a környezet, vagy a kultúránk felé tartoznak elszámolással, hanem a cégtulajdonosok és részvényesek felé. Ha egy vezető nem felel meg ennek az elvárásnak - mert például esetleg erkölcsi alapú döntéseket hoz a profitorientált szempontokat hátrébb sorolva -, attól a cég rövid úton megszabadul, mert nem végezte sikeresen a munkáját, vagy a cég kerül versenyhátrányba a többivel szemben, így nem is fog olyan nagyra nőni. És igen, mindig lesz olyan ember, aki majd "jól" végzi el ezt a munkát. De ez nem azt jelenti, hogy az emberek - úgy általában - bármire hajlandóak lennének, ha azt várják el tőlük a munkahelyen, csupán azt, hogy bizony vannak olyan emberek, akik nagyon sokmindenre hajlandóak (amit esetleg a többség erkölcstelennek ítélne, ha tudna róla), és a jelenlegi piaci logika őket válogatja ki a cégek élére.

Így lesz majdhogynem előfeltétele egy globális gazdasági szereplő felépülésének az értékrendek és erkölcsök kigyomlálása a működésből a tisztán profitorientált működés érdekében. A működtető emberek pedig bár továbbra is erkölcsi lények, nem nagyon befolyásolják a cég, mint gazdasági entitás működését. Nem gonoszság ez tehát, csupán a jelenlegi rendszer működési logikájának eredménye. Mindennek hatása a világukra természetesen van, nem is kicsi (erről is később), de ezt már rendszerint kevesen kötik össze a valódi okokkal.

Ne tévesszen meg a látszat!

Számos hangzatos kifejezés létezik ezen nagy gazdasági szereplők erkölcsös, szociálisan érzéken és környezetileg fenntartható működésének bizonygatására. Ilyen például a "Társadalmi felelősségvállalás" (angolul: Corporate Social Responsibility), amit biztos sokan ismernek már. Számos olyan tevékenységre áldoznak pénzt, ami szociális vagy a környezeti fenntarthatóság szempontjából pozitívan hatnak. Mindez viszont szintén kényszernek tekinthető, és valójában, áttételesen a profitszerzést szolgálja. Nagyon nagy részt társadalmi elvárásoknak való megfelelésből fakad: a cégek szeretnének pozitív színben feltűnni a vásárlóik, a termékeik (közvetlen, vagy közvetett) célcsoportja előtt, mert tudják, hogy e nélkül komoly piaci hátrányba kerülhetnek. Azonban számos példa bukkan fel időről-időre, ami bizonyítja, hogy ez csak a felszín. Tipikus például, hogy a Fast Fashion fellegvárainak számító ruhaipari multik látványos jótékonysági akciókat hajtanak végre (és számolnak be róla mindenféle médiafelületeken), miközben a profitjukat folyamatosan a harmadik világ országainak munkajogok által nem védett, ergo kizsákmányolható, olcsó munkaerejének kihasználásával érik el, amiről igyekeznek nem beszélni, amíg lehet. Aztán összedől egy koszos, düledező, zsúfolt ruhagyár Bangladesben, és a nyugati világ felkapja a fejét, hogy ez a csili-vili európai üzletekkel rendelkező ruhamárka hogy működtethetett ilyeneket (pedig ez már évtizedek óta így megy). Aztán jönnek az ígéretek, hogy ez többé nem így lesz, mindent szépen megjavítanak, mindenkit nagyon megbecsülnek, stb. Majd eltelik néhány hónap és a dolgok mennek tovább ugyanúgy: a vásárlók felejtenek, a business pörög tovább.

rana_plaza.jpg

A 2013 áprilisában összedőlt bangladesi Rana Plaza-ban több, mint 1100-an vesztették életüket és további 2500-an megsérültek. A borzalmas állapotú épületben olyan nagy cégek ruháit gyárották, mint a Zara vagy a Marks & Spencer.

Államokon túlnövő hatalom és befolyás

Említettem, hogy a nagy gazdasági entitások motivációjuknál és a méretükből fakadó lehetőségeiknél fogva igyekeznek kibújni az állami szabályozások alól. Ez pedig rendszerint sikerül is nekik, hiszen amint kilépnek a nemzetállami keretekből (ahol egyébként létrejöttek) a globális piaci térbe, szinte szabadon választhatnak, hogy a profitjukat melyik adóparadicsomba csoportosítják át, hogy a lehető legkedvezőbb feltételek mellett adózzanak utána; kiválaszthatják azokat az országokat, amelyekben a legolcsóbb és legkiszolgáltatottabb munkaerő áll a rendelkezésükre, ahol a leglazább környezetvédelmi előírások vonatkoznak rájuk, vagy ahol leginkább kapható a politikai elit arra, hogy nekik kedvező feltételeket biztosítson. Ez a profitorientált logika mentén érthető, viszont nem tudok olyan értékrendről, amelynek megfelelne.

Globális "piacgazdaság"?

Ráadásul azzal, hogy a relatíve szabályozatlan globális gazdasági térben lavíroznak, tulajdonképpen még a(z egyébként jogosan kritizálható) kapitalizmus eredeti kereteit is szétfeszítik (többen a globális piacot a multinacionális vállalatokkal poszt-kapitalizmusnak hívják), hiszen az feltételezi a mindenkire egységesen vonatkozó, közös szabályokat, a törvényességet és az információhoz való egyenlő hozzáférést, vagyis összességében az egyenlő feltételeket a piacon, ahol ennélfogva szabad verseny folyhat. Ehhez képest a globális gazdasági térben a piaci előnyök a szabályozatlanságból, a politikai lobbierőből, a nemzetállamok fölé növő befolyásból, az információhoz való egyenlőtlen hozzáférésből, és nem gazdasági tevékenységekből (politikusok megvesztegetése, háborús helyzetek gerjesztése, kihasználása, stb.) is jócskán fakadnak, ami gyakorlatilag többé nem nevezhető piacnak a szó eredeti értelmében.

"Ékes" példája egyébként a nem-piaci működésnek az olajcégek, vagy a nagy olajkitermelő országok kartellje, ami meglepő módon teljesen nyilvánosan zajlik, és mintha nem nagyon lenne ezzel problémája még a kapitalizmust egyébként oly hevesen védelmező hangoknak sem. Arról van szó ugyanis, hogy az OPEC ("Organization of the Petroleum Exporting Countries", vagyis "Kőolaj-exportáló Országok Szervezete") országok rendszerint megegyeznek abban, hogy mennyi kőolajat termeljenek ki, és milyen árat szabjanak neki a világpiacon. A cél nyilvánvalóan a profit maximalizálása a verseny kizárásával, és az olajipar hosszú távú működésének biztosítása pl. a megújuló energiaforrások versenyképességének csökkentésével (ami pedig még jelen piaci körülmények között is sokkal nagyobb lehetne szabad verseny esetén, hát még, ha a környezeti externáliák (pl. CO2-kibocsátás) bele lennének építve az árba). Történik ez akkor, amikor a világ minden országa fogyasztja ezt a terméket, és ezek közül nagyon sokban vannak kartelltilalmi törvények. Na most akkor mi ez, ha nem egy tudatos piaci manipuláció, ami jelentős hatást gyakorol az országokra, és például a környezeti fenntarthatóság felé való elmozdulás esélyére? És akkor miért is nem zavar ez senkit igazán?

"Ez nem erkölcsi, hanem gazdasági/piaci kérdés"

Politikusok gyakran takaróznak ezzel az általános és ostoba lózunggal. Pedig a gazdaságunk szervezése gyakorlatilag az életünk minden részével kapcsolatban van, minden pontjára kihat. És hogy ez a hatás milyen, az alapvetően határozza meg, hogy milyen életlehetőségeink vannak, hogyan boldogulhatunk, mennyire igazságos, szolidáris, egészséges világban élünk, de áttételesen még azt is, hogy a döntéseink hogyan (pl. mennyire demokratikusan) születhetnek. Szóval mégis mi lehetne inkább erkölcsi kérdés (is), ha nem az, hogy ezt hogyan szervezzük, hogyan szabályozzuk? Szóval ne tessék bedőlni ezeknek az ócska és hazug politikai mantráknak!

Megvilágítom még egy oldalról az erkölcsi vonatkozást. Egy ország jogrendszere az ott élő emberek értékrendjének egyfajta (jó vagy kevésbé jó) lecsapódása: ez eddig világos. A nemzetközivé vált cégek is állami keretek között jöttek létre, egy ilyen értékrend-lecsapódás (jogrendszer) keretei között. A cég alapítói (általában) szintén abból az országból származnak, annak értékeit és jogrendszerét elfogadva élnek. Majd eltelik néhány év, vagy évtized, a céget még mindig az alapítás országában élő emberek irányítják, de az kilép a nemzetközi gazdasági térbe (mert profitorientált, piaci érdeke úgy kívánja). És innestől kezdve elkezdi a tevékenységét olyan országokban (is) végezni, amelyekben esetleg (és tipikusan) teljesen más értékrend és így más jogrendszer érvényesül. Ezek a másmilyen jogrendszerek ráadásul tipikusan olyan (relatíve) gyenge szabályozásokat jelentenek, amelyeket a cég alapítóinak hazájában nem tartanak helyesnek (hiszen feltételezhetően ezért vannak ott más, szigorúbb szabályok pl. a munkaerő vagy a környezet védelme terén), ezért is "éri meg" oda vinni a tevékenységet. Az adódó kérdés tehát a következő: miért is nem merül föl akkor ez erkölcsi dilemmaként, hogy vajon helyes-e ennek a cégnek egy ilyen, eltérő értékrenddel és jogrendszerrel bíró országban tevékenykednie, tipikusan kihasználva a "saját" és az idegen ország között húzódó szabályozásbéli különbségeket? Konkrétabban: miért nem merül föl erkölcsi dilemmaként, hogy egy német/spanyol/svéd/... alapítású cég vajon helyesen teszi-e, hogy Bangladesben/Vietnámban/Kambodzsában/... gyártatja a termékeit olyan körülmények között, amit a németek/spanyolok/svédek/... sosem engednének a saját országukban a saját polgáraiknak? Vagy másként: miért nem merül föl minden esetben, hogy esetleg egy másik országban is be kéne tartani ugyanazokat a normákat a termelés során, amelyeket az alapítás országában kialakítottak az ott élők? Talán mert így már nem is érné meg profitorientált szempontok mentén oda vinni a termelést? Netán előfordulhat, hogy ezt a kérdést kínosan kerülik a politikusaink és az érintett gazdasági szereplők, mert kellemetlen lenne számukra, ha szembesítenénk őket ezzel? (De ugyanez a kérdés fogyasztói oldalról is hasonlóan releváns: miért nem merül fel a fogyasztókban (jó, azért felmerül, de nagyon kevesekben), hogy vajon erkölcsös-e más normák szerint működő országokban gyártott termékeket vásárolni?) Mi sem bizonyítja jobban, hogy ezek a gazdasági szereplők "erkölcsön kívül" (de nem azon felül!) állnak.

Következmények

Szabadságunk korlátozása és a döntéseik befolyásolása

A versenytársaikat felvásárló, egyre nagyobbra duzzadó cégek létrejötte egyben a tőke koncentrálódását is maga után vonja. A tőkekoncentráció számos negatív következményéről EBBEN a bejegyzésben már írtam részletesen, azt nem ismétlem meg itt. Csupán megemlítem, hogy az államokon túlnövő vállalatok a politikai lobbierejüknél fogva jelentősen rontják a demokráciák valóban (és nem csak látszólag) demokratikus működésének esélyeit (a politikusok egyre nehezebben állnak ellen az egyre növő gazdasági lobbierőnek, ill. pontosabban olyan politikusok kerülnek előnybe és ez által hatalomba, akik a háttérben nem átallanak szövetkezni ezekkel a gazdasági szereplőkkel, akik cserébe segítik őket például a politikai kampányaikban - az USA-ban ez majdnem teljes mértékben legálisan zajlik, Európa országaiban pedig félig, vagy teljesen illegálisan). További súlyos probléma az információhoz való hozzáférés korlátozása vagy manipulálása, ami egyre inkább lehetővé válik a globális szereplők terjeszkedésével. Ez például a média által közvetített információk befolyásolása útján valósul meg, vagy éppen annál fogva, hogy a nagyon sokak által információforrásként is használt közösségi média felületeken algoritmusok döntik el (számunkra aligha megismerhető módon), hogy milyen információhoz milyen eséllyel juthatunk hozzá (lásd: facebook és a véleménybuborékok kialakulása).

A sokféleség és a választási lehetőségeink csökkenése

A szupermarketek csili-vili kínálatát, a világ minden tájáról származó termékek tömkelegét látva egyértelműnek tűnhet, hogy a piac globálissá válásával a választási lehetőségeink a fellelhető termékek terén kiszélesedtek. Ez azonban részben látszólagos és egyre inkább a visszájára fordul. Ugyanis a nagyvállalatok versenytársaikat bekebelező terjeszkedésének és az ezzel összefüggő tőkekoncentrációnak nagymértékű egységesülés az eredménye a termékek terén is. Ez például az élelmiszeripar esetében nagyon szembeötlő és döbbenetes méreteket ölt. Az élelmiszer-áruházakban kapható feldolgozott termékek döntő többsége a két kezemen megszámolható élelmiszeripari multi kínálatából való (és ebben semmi túlzás nincs!). Ne tévesszen meg senkit az "ezerféle" édesség vagy üdítőmárka a polcokon: a Győri Édes keksztől kezdve a Sport szeleten át a Merci csokiig, vagy a CocaColától kedve a Fantán át a rostos üdítők többségéig mind néhány, a globális piacot uraló multi portfóliójába tartozik. A kisebb cégek bekebelezése esetén a már bejáratott, a vásárlók számára ismerősen csengő márkaneveket tipikusan megtartják. A boltok polcain mindebből mi sem látszódik, "csupán" tulajdonosváltás, vagyis a tulajdonok koncentrációja ment végbe a háttérben, az átlag vásárló számára transzparens módon. Az iparszerű élelmiszergyártás profitorientáltság mentén racionalizáló, egyszerűsítő törekvésének következménye a termékek minőségét illetően az, hogy a csillogó csomagolások mögött ugyanaz a néhány tucat alapanyag és ugyanaz a néhány, iparilag hatékony eljárás lapul. Választási lehetőségeink tehát valójában beszűkülnek: (kis túlzással) csirkéből a brojlert, marhahúsból a GMO szóján neveltet, tejből pedig a holstein-frízből jövő pasztörizáltat lehet csupán kapni. A kulturális, egészségügyi és környezeti veszteségek felbecsülhetetlenek, de ennek részletes tárgyalásába most nem megyek bele. Viszont hozzáteszem, hogy vannak olyan területei a gazdaságnak, amelyben bizonyos egységesítéseket indokoltnak és pozitívnak tartok (pl. az elektronikai iparban számos példa van erre).

markak_multik.jpg

Mit akarok ezzel az egésszel?

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy a multicégek sosem állítanak elő olyasmit, amit összességében is pozitívan értékelhetünk. Azt állítom (és ez nem egy súlytalan állítás), hogy ez borzasztóan esetleges, hiszen a "célfüggvény", a motiváció egyáltalán nem az, ami alapján az eredményt értékelnünk kellene. Ha az emberek életét akarjuk jobbá tenni, társadalmi célokat akarunk elérni, jól működő politikai rendszereket akarunk létrehozni és fenntartani, egészséges ökológia rendszert akarunk megőrizni (ill. egyre inkább visszaállítani), etikusan akarjuk végezni a dolgainkat, akkor ezekre kéne törekedni, ezekhez kéne igazítani a gazdaságunkat, nem pedig valami egész mást megcélozni (pénzbeni nyereség maximalizálása), és reménykedni abban, hogy ez majd valami csoda folytán együtt jár az előbbiekkel.

Azt szeretném, ha szánnánk rá időt, hogy gondolkozzunk ezeken a dolgokon, mert sokminden forog kockán, és ha nem gondolkozunk, akkor ezek a folyamatok általunk is, de "tudattalanul", a döntéseink és kontrollunk nélkül zajlanak le. Ez azt jelentené, hogy emberiség szinten (!) lemondunk arról, hogy megszabjuk, hogy merrefelé megyünk és hogy milyen jövőt szeretnénk magunknak és az utódainknak. Most még van lehetőségünk beleszólni, de minél tovább nem foglalkozunk vele, annál kevésbé lesz. A másik fontos dolog, hogy legyünk tudatában, hogy nagyon sok esetben tulajdonképpen senki nem kényszerít minket sem arra, hogy ilyen nagy gazdasági szereplők termékeit fogyasszuk, sem arra, hogy nekik dolgozzunk. Ezek egyéni (és közösségi) döntések, amelyeket legfeljebb a fejünkben lévő fixációk, berögződések és a folyamatosan felénk áramló manipulatív hatások (média, reklámok, kulturális meggyőződések ismételgetése) miatt tartunk triviálisnak, valójában egyáltalán nem azok. A gondolati felszabadulás valahol ennek belátásával kezdődik.

*Képek forrásai: i.imgur.comvoanews.com

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://btortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr8715653278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.