B-történetek

A tisztes magyar állampolgár, aki "megvédi a hazáját" - avagy a meggyőzés régi módszerei a mai Magyarországon

2018. április 08. 14:33 - Paulo Gergő

Miért fontos most erről írni?

Ahogy a BEVEZETŐ CIKKEMBEN is említettem, a blogom témái között szerepel a politika, de az csak egyike a számos témának, amiről írni tervezek. Nem akarok tehát politikai blogot csinálni. Érthető oknál fogva kerülnek mégis túlsúlyba így a legelején a politikai témájú bejegyzések, hiszen itt a választás, amit én személy szerint egy fontos eseménynek tartok Magyarország és a magyar emberek "sorsának" alakulása szempontjából. Ezért kiírom magamból, amit szerintem el kell (vagyis már korábban el kellett volna) mondani ez ügyben.

Miután az ember kellően kidühöngi magát a napi politikai csatározásokon, a sok esetben már-már gusztustalan és felháborító propagandán, megnyugszik, felgyűri az ingujjat, és nekiáll elemezni és értelmezni a folyamatokat. Ez a bejegyzésem arról fog szólni, hogy a jelenlegi kormánypárt milyen régi-új propagandaeszközöket, a meggyőzés mely módszereit alkalmazza a saját hatalmának fenntartása és jövőbeli biztosítása érdekében, illetve arról, hogy ezek véleményem szerint miért működnek viszonylag hatékonyan a mai Magyarországon.

A rábeszélőgép Magyarországon

Két világhírű amerikai szociálpszichológusnak (Anthony R. Pratkanis és Elliot Aronson) 1992-ben megjelent egy könyve "A Rábeszélőgép" címmel, amely példák sokaságán keresztül bemutatja, hogyan lehet élni és visszaélni a meggyőzés mindennapos mesterségével. Ez egy kiváló könyv, amiből az ember sokat tanulhat önmagáról, az érzelmi mechanizmusairól, az elméjének működéséről és valamilyen szinten felvértezheti magát a manipuláció kifinomult eszközeivel és stratégiáival szemben. Az alább tárgyalt eszközök és stratégiák mindegyike szerepel ebben a könyvben.

Vakcsoportképzés

A vakcsoportképzés technikája arról szól, hogy úgy hozunk létre egy csoportot (jelen esetben egy párt szavazótáborát), erősítjük a csoportidentitást és a csoporton belüli egységet, hogy mesterséges módon meghatározzuk, hogy ezek az emberek ("mi") miben különböznek, pontosabban miben jobbak, mint azok az emberek ("ők"), tehát világosan meghúzzuk a határt a "mi" és az "ők" között, majd ezen mesterséges különbségek végletes kihangsúlyozásával és végtelen ismételgetésével azt a tudatot erősítjük a csoport tagjaiban, hogy ez a bizonyos különbség a legeslegfontosabb tulajdonság, ami itt és most számít (az egyezőségekről, a másik/többi csoporthoz való sokkal alapvetőbb hasonlóságokról tipikusan szó sem esik) és ami miatt nekünk itt és most küzdenünk kell ellenük, a többiek, a másik ellen.

Ez a módszer egyébként alapvetően olyan sok tízezer év alatt, mélyen és tudattalanul belénk ivódott evolúciós hajlamokra épít, amelyeknek nagyon fontos szerepük volt az embercsoportok megmaradása, életképessége, más embercsoportokkal szembeni önvédelme szempontjából az ember több százezer éves történelme során. Viszont ezeket tudatosan csak az elmúlt pár ezer évben, tudományos módszerekkel alátámasztva pedig (bármilyen mesterséges és sokszor aljas célra) csupán az elmúlt évszázadban használták. A sikeres vakcsoportképzés következménye/eredménye pedig az (ami természetesen a propaganda művelőnek kifejezetten a célja), hogy a csoport tagjai egymást irracionálisan fölértékelik, míg a másik csoport tagjait, a többieket ugyanígy leértékelik. Sikeresen kikerülhető ezzel a racionális gondolkodás, a tudatosság, a mérlegelés, vagy az érvek befogadására való hajlandóság a másik csoporttól, hiszen mindezt felülírja az a tudat (vagyis inkább érzés), hogy "ők" valamit nagyon rosszul csinálnak/gondolnak, "ők" az ellenségeink, stb., tehát nincs miért hallgatni rájuk, nincs miről beszélni velük. Ezért aztán ezt a módszert tipikusan valós érvek hiányában, érvelés helyett alkalmazzák, egyfajta "kerülőútként" a meggyőzésben.

A vakcsoportképzés két vonulata is megfigyelhető volt hazánkban az elmúlt években a jelenlegi hatalom részéről, mindkettő a migrációval kapcsolatos. Az egyik, ami a nyugattal, az EU-val, az ENSZ-el, Soros Györggyel szemben hangolta az embereket, mondván, hogy előbbiek olyan dolgokat akarnak ránk kényszeríteni, ami számunkra káros és veszélyes, vagyis hogy ők pont az ellenkezőjét (migránsokat Európába) akarják, mint mi (migránsmentes Európát). Ez egy nagyon primitív, egyszerű és felettébb mesterséges különbségtétel. Ugyanis valójában arról van szó, hogy van itt egy probléma, amit alapvetően, nagyjából Európában minden ország vezetése egységesen problémának tekint, történetesen, hogy kevésbé stabil politikai és gazdasági helyzetű országokból embertömegek kelnek útra háború elől menekülve, vagy "csupán" a jobb élet reményében biztonságosabb és anyagi értelemben gazdagabb országokba, például az EU tagállamaiba. A különbség nem abban áll, hogy ezt valaki nagyon szeretné, mások meg nagyon nem szeretnék, hanem abban, hogy ki mekkora mértékű problémának/fenyegetésnek gondolja mindezt, és milyen megoldásokat tud elképzelni a kezelésére.

A másik vonulata ugyanennek pedig a migránsokkal szembeni csoportképzés, ami azon alapul, hogy ők többségében más kultúrából érkező, más vallású emberek, mint a többség Európában. Viszont a csoportképzés ezt a valóságos különbséget mesterségesen sokszorosára nagyítja teljesen irreális állításokkal vagy sugallatokkal: ezek az emberek mind terrorista-gyanúsak; ezek az emberek ránk akarják kényszeríteni a kultúrájukat; ha ők ide kerülnek, akkor félő, hogy a nőknek csadorban kell majd járniuk, és az európai nők majd arra számíthatnak, hogy megerőszakolják őket; az a veszély fenyeget bennünket, hogy Európa iszlám lesz, és a saría lesz a törvény, sőt, a keresztény alapokon nyugvó Nyugat-Európa már tulajdonképpen elveszett. Bár ezeknek az állításoknak vajmi kevés valóság alapjuk van, ha egy kicsit is megvizsgáljuk őket (pl. ha megszámoljuk, hogy hány iszlám vallású ember követett el terrorcselekményt, vagy hasonlót Európában azok közül, akik a migrációs hullámmal ide érkeztek, kiderül, hogy ennek a népességnek egy szinte mérhetetlenül kis hányadáról van szó; ugyanennyi erővel Magyarországon minden állampolgár potenciális gyilkos, hiszen vannak európai emberek, akik elkövetnek gyilkosságokat, minden férfi gyanúsan homoszexuális, hiszen a férfitársadalom egy mérhető százalékára ez igaz, és még sorolhatnám), a végtelen ismételgetésük és sulykolások azt az érzetet kelti, mintha tényleg ennyire súlyos lenne a helyzet, és tényleg rettegnünk kéne attól, hogy ezek a dolgok megtörténnek. Megemlítendő, hogy leginkább olyan embereknél működik ez a sulykolás, akiknek semmilyen közvetlen tapasztalatuk nincs a migránsokkal kapcsolatban, sosem láttak egyet sem, sosem találkoztak vagy beszélgettek egyel sem.

De mire is jó, hogy sikerült kialakítani a fenti módszerekkel azt a csoportot, amelynek tagjai a migrációt tartják a legfőbb problémának ma Magyarországon, akik rettegnek a migránsoktól, utálják Soros Györgyöt, Brüsszelt, az ENSZ-t? Több dologra is. Az egyik, hogy a csoportképző hatalom a saját táborát (ami így kialakult) könnyedén szembe tudja állítani a politikai ellenfeleivel, hiszen csak azt kell mondania elég egyszerűen és elég sokszor, hogy az ellenzék egységesen a másik csoporthoz tartozik. Ahhoz a csoporthoz, aminek tagjai ezeket a problémákat nem látják, nem akarnak vagy nem tudnak tenni ellenük, alkalmatlanok, hogy megoldják őket, sőt, tulajdonképpen ők az okozói mindennek. Ez az utóbbi elem odáig fajult a propagandában így a választások idejére, hogy nyíltan kijelentve minden politikai ellenfelet Soros-bérencnek minősítettek. A másik hozadéka mindennek a kormánypárt számára az, hogy a képzett csoport tagjai elnézőbbek lesznek azokkal a problémákkal szemben, amelyek az országot valóban sújtják (az egészség- és oktatásügy helyzetétől kezdve, a demokrácia módszeres leépítésén, a minden területen megjelenő központosításon és a média feletti uralom átvételén át a hatalmas korrupcióig), hiszen a "nagy veszély" tükrében ezek mégiscsak apróságnak tűnnek.

Ellenségkreálás

Az ellenségkreálás sem egy új találmány, számos, szomorúbbnál szomorúbb vagy inkább szégyenletesebbnél szégyenletesebb példa van rá a 20. század történelmében is. Ezek közül a legszélsőségesebb európai kétségtelenül a német nácizmus, a zsidó holokausztban kiteljesedett antiszemitizmusával. Persze a mai Magyarországra nézve nem szeretnék senkit ilyesmivel riogatni, itt, most, nálunk ilyen szintű dolgokról nyilván nincsen szó. Az ellenségképzés technikájának vannak fokozatai és a célja is sokféle lehet. Viszont kétségtelenül alkalmazza ezt a módszert kishazánk jelenlegi vezetése is, bár "csak" a propaganda elemeként, a saját hatalmának megőrzése érdekében. A technika arról szól, hogy mesterségesen kijelölünk egy ellenséget (lehet az egy személy, egy szervezet, vagy akár egy másik ország), amit aztán a legfőbb problémáink okozójának tüntetünk fel, majd harcot hirdetünk ellene, és igyekszünk minél több embert magunk mellé állítani ebben a harcban. Amennyiben sikerül elhitetni az emberekkel, hogy a kijelölt személy/szervezet/ország valóban AZ ellenség (ez tipikusan megint csak kellően általános, gyakran homályos értelmű, agyonismételt, de biztosan nem kellően megalapozott állításokkal történik), ebből már könnyen politikai előnyt lehet kovácsolni azzal, hogy a technika alkalmazója saját magát az egyetlen olyan erőnek/szereplőnek állítja be, aki képes felvenni a harcot ezen külső ellenséggel szemben.

Nem nehéz kitalálni, hogy Magyarország tekintetében ez a kreált ellenség jelenleg Soros György, illetve "Brüsszel" (vagyis az EU intézményei), és az, aki a propaganda szerint felveszi a harcot az ellenséggel és megmenti a hazát, természetesen a jelenlegi kormány. A közös külső ellenség pedig összekovácsolja az embereket, elfeledteti velük az apróbbnak tűnő problémákat, így a vakcsoportképzéshez hasonlóan eltereli a figyelmet a valós magyar helyzetről, a hatalom meglehetősen visszás tevékenységéről.

Összeesküvés-elméletek

Az előző technika alkalmazása gyakran már-már összeesküvés-elméleteket szül. Nem véletlenül, hiszen ezen elméletek egyik fő jellemzője is az, hogy radikálisan leegyszerűsítik a valóságot, és megneveznek egy személyt, egy kis csoportot, egy népet, amely a háttérből irányítja a világot, mozgatja a szálakat, gonosz terveket szövögetve és visszaélve a jól leplezett hatalmával. A konklúzió itt is hasonló, mint az ellenségkreálás esetében: minden jelentős problémánk okozója valaki más vagy mások, akik ellen fel kell venni a harcot. Amiért hatásosan tudják befolyásolni az arra fogékony embereket az összeesküvés-elméletek, az egyrészt az, hogy egy egyszerű valóságmagyarázattal szolgálnak, megkímélik a hívőiket attól a nehéz feladattól, hogy szembenézzenek a lényegesen bonyolultabb valósággal, másrészt az ellenőrizhetetlenségük, hiszen minél inkább nincs semmilyen kézzelfogható bizonyíték arra, hogy ezek az elméletek helytállóak, a hívők értelmezése szerint az ellenség annál jobban csinálja az álságos tevékenységét, hiszen nagyon ügyesen leplezi mindazt. Így még inkább félni kell tőle, és innestől kezdve már nagyon nehéz gondolatilag kiszabadulni ebből lefelé húzó örvényből. Ilyen kategóriába sorolnám a kormánynak azt az elméletét, amely szerint Soros György az általa támogatott szervezeteken keresztül a háttérből segíti és tulajdonképpen szervezi a migrációt. Semmilyen jele nincs annak, hogy az általa támogatott szervezetek (amelyek többségének tevékenysége még csak összefüggésbe sem hozható a migrációval) bármilyen módon befolyásolva lennének a támogató által, vagy bármit tennének a migráció elősegítéséért. Ez egy ellentmondásokkal teli és meglehetősen paradox elképzelés, mégis sokak hisznek benne ma Magyarországon.

Figyelemelterelés

Az előző két technika is nagyban szolgálta a figyelem elterelését a valós helyzetről és problémákról. De ezeken túl is vannak módszerek, amelyek nagyrészt szintén erre irányulnak. Az egyik tipikus ilyen az, amikor folyamatosan apró-cseprő ügyeket dobnak be a figyelem középpontjába, amire rávetheti magát a média és elcsámcsoghat rajta az ország néhány napig vagy hétig, addig sem foglalkozva valódi és életbevágó kérdésekkel. Nem nehéz az ilyen "hírekre" példát találni, a napi politika például tele van egymás magánéletében való turkálással, azzal kapcsolatos álhírekkel, médián keresztül való üzengetésekkel és teljesen irreleváns dolgokról történő ostoba "párbeszéddel". Persze a magánéleti témákat nem csupán figyelemelterelés céljára használják, hanem egy sokkal aljasabb célra is, ami a választások közeledtével egyre inkább teret nyert: a karaktergyilkosságra.

Karaktergyilkosság

A politikai hatalom megtartására irányuló meggyőzés szempontjából nem az a lényeg, hogy mit csinált, vagy mit nem csinált az ellenfél, hanem hogy milyen kép alakul ki róla az emberekben. Ennek a képnek a lerombolására egy mára már bejáratott módszer az ún. karaktergyilkosság. A fent említett könyv (A rábeszélőgép) is tárgyalja, hogy hogyan hat az emberek megítélésére, ha negatív kontextusban kerül be a nevük a médiába. Reprodukálható vizsgálatokkal igazolható, hogy akinek a neve szerepel egy negatív kicsengésű hírben (hazugságról, korrupcióról, erőszakról, adócsalásról, stb. szólóban), akár csak egy szalagcímben, annak a hírt olvasó emberek általi megítélése átlagosan romlik, attól függetlenül, hogy valóban volt-e köze a dologhoz, illetve, hogy milyen köze volt hozzá (az derült-e ki, hogy elkövetett valamit, vagy épp az ellenkezője). Azon hajlamunk, hogy tudat alatt már akkor gyanúsnak tekintünk/érzünk valakit, ha bármilyen módon kapcsolatba hozták őt negatív/törvénytelen/bűnös/rossz dolgokkal, lehetővé teszi, hogy mesterségesen generált, megalapozatlan vádakkal lejárassanak embereket, politikai ellenfeleket. Mire a karaktergyilkosság áldozatául esett ember tisztázza magát, addig a neve sokszor visszavonhatatlanul összeforr az üggyel, amiben megvádolták. Gyakran a kísérlet arra, hogy tisztázza magát az illető, a magyarázkodás is tovább rontja a megítélését. Ezt az aljas módszert a választások közeledtével sajnos egyre gyakrabban láttuk bevetni a közelmúlt magyar politikájában. A módszer egyébként közvetve arra is használható, hogy egy ember jogos érveit, kritikáit, akár vádjait magukkal szemben hiteltelenítsék, komolytalannak bélyegezzék az által, hogy magát az embert nem komolyan vehető, aljas, tisztességtelen, hazug alaknak próbálják beállítani. Az egyik leglátványosabb ilyen ügy a közelmúltból az LMP-s Hadházi Ákos ellen irányuló lejáratókampány volt, amelynek keretében mocskolódó cikkek jelentek meg a kormányközeli médiában arról, hogy hogyan bánik ő a szomszédjában élő idős bácsival, majdhogynem gyilkosnak titulálva a politikust. Mintegy "véletlenül" pont ő az, aki a kormánypárthoz köthető korrupciós ügyek feltárásával foglalkozik. Aki szeretné, olvasson utána ennek az esetnek, szerintem jól példázza a karaktergyilkosság módszerét.

Címkézés

A valódi érvelés, a racionális gondolkodás, a mérlegelés, a világunk megismerése (a maga bonyolultságában) és az árnyalt gondolkodás elkerülésére szolgáló módszer a "címkézés". Ez egy nagyon durva és felszínes kategorizálást jelent, amely során bizonyos hangzatos jelzőkkel illetnek embereket, embercsoportokat, ezzel hiteltelenítve, komolyan nem vehetőnek bélyegezve a véleményüket. A címkézés egyik jellemvonása, hogy senki sem tudja pontosan, hogy mi az adott címke/jelző jelentése (embereket megkérdezve arról, hogy mit is jelentenek ezek a bizonyos szavak, nagyon eltérő válaszokat kapunk a kérdésre), de bátran használják és könnyedén ráaggatják őket az ellenfeleinkre, csak nehogy valójában meg kelljen ismerni az álláspontjukat, el kelljen gondolkozni rajta, vagy érdemben beszélgetni kelljen velük. Azért vagyunk erre hajlamosak, mert a szükséges szellemi erőfeszítést tekintve ez egy nagyon kényelmes út. Ugyanis amint sikerül valakit bekategorizálni, az egész embert minden gondolatával együtt néhány jelzővel leírni/azonosítani, a történet le van zárva, már nincs is miről gondolkodni tovább vele kapcsolatban, mert egyértelművé vált, hogy nem olyan, mint mi, abba a "másik" csoportba tartozik, akikkel nem kell szóba állni, nem kell velük törődni. Könnyű beleesni ebbe a csapdába, így nem csoda, hogy a hatalomra áhítozók eszközként használják a címkézést az emberek manipulálására. A következő jelzőket olvasva mindenkinek, aki kicsit is figyeli a magyar politikát, vagy szokott róla emberekkel beszélgetni, egyértelmű lesz, hogy miről beszélek: jobboldali, baloldali, kormánypárti, ellenzéki, liberális, balliberális, konzervatív, migránssimogató, Soros-bérenc, ügynök, hazaáruló és még sorolhatnám. Egyébként nem csak embereket, hanem helyeket, országokat is lehet címkékkel ellátni, aminek a hatása nagyon hasonló. Például a "no-go zóna" kifejezés is egy ilyen manipulatív jelző, amiről egyáltalán nincs tisztázva, hogy mit is jelent valójában, az sem, hogy milyen értelemben használva léteznek-e, illetve ha igen, akkor milyen számban ilyenek. Ennek ellenére rendszeresen dobálóznak vele a médiában és minősítenek általa közvetve országokat, népeket, politikai rendszereket, stb.

Egyszerű és világos üzenetek ismételgetése

A 20. században különböző országokban és politikai szituációkban, számos alkalommal használt technika az emberek meggyőzősére. Lényege az, hogy nincs lényege, vagyis hogy az üzeneteknek nincs valódi tartalma, csupán azt közli a befogadójával, hogy hogyan kell gondolkoznia, kiről/miről mit kell gondolnia, kihez/mihez hogyan kell hozzáállnia, illetve végső soron, hogy kit kell támogatnia. Az üzenet egyszerű, nem kell (illetve nincs is mit) rajta gondolkozni, és még az sem számít, ha nyilvánvaló hazugságot állít. Hatásukat azzal szokás növelni, hogy végtelenül és minden felületen/médiában ismételgetik őket. A politikai kampányok során a néhány szavas, vagy egymondatos üzenetek, például a mindenhol látható óriásplakátokon szereplőek tipikusan ilyenek. Vajon milyen valódi tartalommal bír az az üzenet egy politikai pártról, hogy "Mi vagyunk a jobbak!", "Nekünk az ország az első!", "Mi az emberek pártján állunk!"? Elárul ez valamit arról, hogy egy párt mit képvisel, mit csinálna, ha kormányra kerülne, milyen elvek mentén irányítaná az országot, stb.? Jó példa még erre a közelmúlt néhány legröhejesebb, és egyben legelszomorítóbb plakátja, amely az összes ellenzéki pártot egy kalap alá véve azt állítják, hogy "Együtt bontanák le a kerítést...", illetve azt, hogy mindannyian "Soros-bérencek". Ha valaki rákeres az interneten az első üzenet igazságtartalmára, akkor könnyedén rájöhet, hogy ez köszönő viszonyban sincs a valósággal. A második esetében nehéz mindezt egyszerűen leellenőrizni, hiszen az állítás alapja egy homályos összeesküvés-elmélet.

A média fölötti uralom

Egy olyan világban, ahol az életünket befolyásoló események/folyamatok többségéről csupán közvetett, vagy csak nagyon felszínes közvetlen tapasztalatunk van, szükségszerűen közvetett forrásokból tudunk csak a szűkebb-tágabb környezetünk valóságáról ismereteket szerezni. Ennélfogva a médiának kritikus szerepe van abban, hogy az emberek mit gondolnak a világról, mit tartanak fontosnak, problémának vagy veszélynek és mit gondolnak a lehetséges megoldásokról. Így aztán aki a médiát bármilyen szinten birtokolni/uralni tudja, az felbecsülhetetlen előnyre tesz szert az emberek manipulációjának lehetőségei terén. Bár az internet terjedésével a média kontrollja egyre nehezebbé válik, még mindig nagy lehetőségek rejlenek benne, hiszen az emberek jelentős százaléka még mindig nagyrészt a "hagyományos" és korlátozott számú médiából (TV-ből, rádióból, újságokból) tájékozódik. A teljes és szigorú médiakontroll a legdurvább diktatúrákra jellemző, viszont a magukat demokráciának nevező politikai rendszerekben is jellemző, hogy a hatalom aktuális birtokosai, vagy az arra áhítozók próbálnak minél nagyobb befolyásra szert tenni a médiában, tudván, hogy milyen hatékony a tömegek meggyőzésében az, ha kontrollálhatják a tartalmakat, hogy mely eseményekről és hogyan interpretálva számolnak be. Nagyon nehéz olyan dolgokat komolyan venni, amelyek nem, vagy csak perifériára szorult médiákban kapnak hangot, ellenben könnyű akár hamis és/vagy jelentéktelen dolgokat nagynak, jelentősnek látni, ha azokat a sokak által követett médiafelületeken végtelenül ismételgetik.

Az erre irányuló törekvés (számomra elég egyértelmű és látványos módon) Magyarországon az elmúlt években nagyon felerősödött. Hiába van törvény pl. a kiegyensúlyozott tájékoztatás kikényszerítésére a közszolgálati médiákban (amiket ugye az adófizetők pénzéből tartanak fenn és működtetnek), ez nyilvánvalóan nem valósul meg, ahogy ezekből a rövid interjúkból (I., II., III.) is kiderül. Egyértelműen túlsúlyba került nem csak a TV-csatornákat, vagy a nyomtatott sajtót tekintve, hanem az internetes hírportálokat tekintve is a leplezetlenül kormánypárti média.

Hízelgés, dicséret és erős vezető

Tegyük fel, hogy sikerült egy politikai erőnek a fenti eszközök gátlástalan használatával felépíteni az emberek fejében egy alternatív valóságot, és előnyös pozícióba helyezni magát ebben az irreális valóságképben. Mivel lehet még fokozni a hatást, az eredményességet, vagyis mivel lehet még megerősíteni a híveket a kialakított, többé-kevésbé stabil meggyőződésükben? Egy erőt sugárzó vezető személye például hatásos ilyen tekintetben: ennek pozitív értékelésére is vannak az evolúció során kialakult hajlamaink, illetve kishazánkban a történelmünkből fakadóan is hajlamosabbak vagyunk rá, mint például tőlünk nyugatabbra található országokban. Jó, ha ez a vezető kikezdhetetlen, amit például úgy lehet elérni, hogy csak megfelelően baráti/kontrollált médiákban szerepel, nem bocsátkozik semmilyen, pláne nem nyilvános vitába az ellenfeleivel. Ilyen módon ő gyakorlatilag "érinthetetlen", rá lehet építeni egyfajta személyi kultuszt, ami a hatalom megbízhatóságát és erejét sugározza. Ebben a szerepben Magyarországon jelenleg a miniszterelnök van.

További jó stratégia a támogatottság megerősítésére, ha jól és gyakran megdicsérik az őket támogatókat, tulajdonképpen azért, hogy sikerült kellően elsajátítaniuk a propagandájuk fő elemeit, és valóságként értelmezniük azokat. Hangzatos szavakkal, mézes-mázas beszédekkel hízelegnek az emberek "egójának", hogy azt érezzék, rajtuk áll vagy bukik minden, ők azok, akik kiállnak a jó célért és jól döntenek, ha őket választják. Megfelelő mértékű önreflexió és tudatosság híján az emberek nyilván jobban szeretik azt hallani, hogy valamit jól csinálnak, hogy részesei egy nagy, jelentős és előremutató folyamatnak, mint azt, hogy problémák vannak, hogy ebben nekik is felelősségük van és a megoldások nem egyszerűek, sokat kell rajtuk gondolkozni és sokat kell tenni értük. Függetlenül attól, hogy mi az igazság. Az "aranyszájú szónok" szerepét kishazánkban szintén a miniszterelnök tölti be, és tényleg hatékonyan és tehetségesen látja el ilyen irányú feladatait.

Az eredmény

Meglátásom és tapasztalataim szerint rengeteg ember esett áldozatul Magyarországon a manipuláció fenti stratégiáinak. Nem meglepő ez, és csak limitáltan hibáztathatóak ők mindezért, így haragudni sem igen érdemes rájuk. Ugyanis nagyon egyenlőtlen a felállás: a hatalom részéről egy profi propaganda-gépezet (reklámszakemberekkel, szociálpszichológusokkal és sok más szakértővel megtámogatva) áll szemben valamilyen fokú végzettséggel, korlátozott tudással, tapasztalattal rendelkező, többségében egyszerű gondolkodású emberek tömegeivel. Nem nagy kunszt félrevezetni, manipulálni, megvezetni őket. Viszont kifejezetten aljas dolog ezzel a tudás- és lehetőségbéli egyenlőtlenséggel a hatalom megszerzése/megtartása érdekében visszaélni.

Persze felmenteni sem szándékozom az embereket, azért mindenkinek van felelőssége abban, hogy mennyire hagyja magát manipulálni, mennyire hajlandó egyáltalán meghallgatni az övétől eltérő véleményeket, több forrásból tájékozódni, kételkedni, stb. Mindazonáltal a helyzet ma Magyarországon az, hogy a fenti eszközökkel sikerült "kitermelni" egy tudatlanul magabiztos tömeget, aki úgy érzi, ha a kormánypárt mellett áll, akkor valami nagy, jelentős és jó dologban vesz részt, kiáll az ország függetlensége, önrendelkezése, szabadsága mellett, segít elhárítani a ránk leselkedő veszélyeket, része egy valóságos összefogásnak a "gonosz" ellen és szinte tökéletesen kritikátlan a jelenlegi hatalommal szemben. A leginkább meggyőződött hívek biztosak benne hogy ők tisztán látnak, hogy a másik oldalon állókat vezetik meg (Soros, az EU, az ENSZ, stb.), őket vezetik az orruknál fogva. Azt gondolják, hogy amilyen kép él a fejükben a valóságról, az a saját, jól megfontolt/átgondolt álláspontjuk, és fogalmuk sincs arról, hogy ők csupán azt gondolják, amit a propaganda-gépezet "gondoltat" velük a maga kifinomult eszközeivel. Érdemes ez ügyben rákeresni a legutóbbi békemeneten készült rövid interjúkra, vagy csak elbeszélgetni olyan emberekkel, akikről tudni, látni, hogy lojálisak a jelenlegi hatalomhoz. Néha nem is kell beszélgetést kezdeményezni: én például hallottam már (ahogy valószínűleg a legtöbbünk tapasztalt hasonlót) villamoson 3 nyugdíjas nénit nagy egyetértésben felmondani a kormánypropagandát, panaszkodni arról, hogy a "nyugat" már elveszett, hogy a fiatalokat megvezetik, meg hogy "Soros". Nem kell messzire menni érte...

Mire lehetne tenni mégis?

Relatíve jó hír, hogy egyáltalán nem lehetetlen átlátni a meggyőzés fenti technikáin, és felvértezni magunkat velük szemben. Hogy mi kellene mindehhez, arra most nem próbálok kimerítő választ adni, csupán felsorolok néhány dolgot, ami eszembe jut:

  • Önreflexív gondolkodás: rendszeresen gondolkozni kell rajta (előre, közben vagy utólag), hogy mit miért csinálunk/gondolunk, újra és újra meg kell vizsgálnunk, hogy az álláspontunk mennyire megalapozott. Nem szabad semmit trivialitásnak tekinteni, mindig meg kell nézni, hogy mindaz, amit gondolunk, egy másik szemszögből hogyan látszik, stb. Nem szabad félni megkérdőjelezni a korábbi álláspontunkat, elgondolkozni attól eltérőekről, kételkedni.
  • Rendszerben gondolkodás: a döntéseink meghozatalánál nem szabad csak a saját szűk, rövidtávú és tipikusan anyagi érdekeinket figyelembe venni, mert ennek a következménye az, hogy embereket meg lehet győzni egy 10.000 forintos Erzsébet-utalvánnyal arról, hogy kire szavazzanak. Azon kell gondolkoznunk, hogy milyen lenne egy jól működő ország, hogyan kéne, hogy kinézzen a gazdaság, az oktatás, az egészségügy, stb., és ez alapján megválasztani azokat, akik szerintünk jó irányba vinnék a dolgokat. Aki nem rendszerben gondolkozik, csak a szűk, egyéni érdekeit nézi, az egyrészt könnyen manipulálható (pl. célzott, rövidtávú kedvezményekkel/"ajándékokkal"), másrészt ebből a gondolkodásból nem fog kialakulni egy jól működő ország. Az egész rendszernek kell jól működnie, akkor fognak annak kisebb részei is jól működni, és benne az emberek boldogulni: ennek kell alapvetésnek lennie.
  • Történelmi tapasztalatok értékelése: sajnos abból, hogy sok idős ember is áldozatául esik a jelenlegi kormánypárti propagandának, egyértelművé vált számomra, hogy sokan "hiába" éltek diktatúrában, hiába tapasztaltak meg nagyon különböző és sokszor borzalmas politikai rendszereket, nem tudatosult bennük, hogy pontosan mi is történt velük. Ez abból látszik, hogy nem ismerik föl a mintákat, ugyanazokat az eszközöket, amelyekkel korábban már többször bevetettek velük szemben, pedig azok már többször lelepleződtek. Meggyőződésem, hogy ma Magyarországon egy 60-70 éves történelmi tapasztalat birtokában könnyűszerrel át lehetne látni ezeken a sokszor nagyon egyszerű és látható meggyőzési technikákon. Az, hogy erre sokan mégsem képesek, azt mutatja, hogy hiányzik a történelem értékelése, a megtörténtek tudatosítása és értelmezése, vagyis a "történelmi tanulás". Szóval mindig értékelni kéne, legalább utólag a velünk, életünk során történteket.
  • Ismeretek szerzése a meggyőzés és manipuláció módszereiről: ez ügyben javaslom elolvasni a már emlegetett, "A rábeszélőgép" című könyvet.

A felsoroltak megvalósításában (az egyénen túl) komoly szerepet vállalhatna a mindenkori kormányzat több módon is. Egyrészt azzal, hogy hogyan politizál, milyen eszközökkel él a meggyőzés érdekében, hajlandó-e érdemi párbeszédet folytatni, vitákban, érvekkel megvédeni az álláspontját, vagy a könnyebbik utat választva a fenti módon visszaél hatalmával. Másrészt az oktatás átalakításával, az önálló gondolkodásra való nevelés feltételeinek megteremtésével közvetve bár és hosszabb távon, de nagyon megbízható módon javíthatna a helyzeten. Kérdés, hogy célja-e ez egy hatalomnak. Sajnos nem valószínű, hogy egy olyan politikai csoportosulásnak, ami a fenti eszközökkel való visszaélés árán kerül hatalomra, mindez bármikor érdekes és/vagy célja lesz. Ezért érdemes lenne olyasvalakiket választani és hatalomra juttatni, akiknél legalábbis elképzelhető mindez.

Ez a posztot nem titkolt módon a mai választások apropóján írtam. Bárhogy is alakuljon, bármilyen eredményt is hozzon a mai szavazás, arra semmiképpen és senki nem lehet majd büszke, ha a fenti technikák alkalmazásával sikerül a hatalmat magához ragadnia. Remélem, hogy nem így történik majd!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://btortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr9413818034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása